Egymásért

Az idei év októberében, a Vatikánban tartott püspöki szinódus utolsó napjaiban a Szent Péter-bazilikához vezető úton, az Auditorium Con­ci­lia­zio­ne előadóteremben No­ma­delfia lakói mutattak be egy musicalt I ragazzi di don Zeno (Don Zeno fiai) címmel. A szinódus témája a család helyzete volt, az előadás pedig egy olyan pap kezdeményezéséről szólt, aki 1948-ban elhagyott, árva gyerekekből Nomadelfia néven hozott létre egy közösséget, amely ma is működik az olaszországi Grosseto városa közelében. Az irgalmasság rendkívüli szentéve kezdetén érdemes megismerni Don Zenót és árva gyermekeinek közösségét, amely sok tekintetben hasonlít Böjte Csaba ferences atya erdélyi kezdeményezéséhez.

Az egyedül maradt menekültgyerekek otthonában – Gyerekek az országút szélén… Valahol Európában. A régi film jut eszembe, amikor Hódmezővásárhelyen, a Szeged-csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekotthonában járunk. És a szemeket látom. Nem tudom elvonni magamat annak a fiúnak a tekintetétől, aki csak ül a társalgóban, combjára helyezett kezével, merev tartással, merev tekintettel – benne már a múlt. De micsoda múlt? Az egykori film a háborús árvák bolyongásáról szól, s most itt vannak ezek a gyerekek, akik napjainkban bolyonganak árván a világban, bolyonganak, vágyakoznak Európára, hogy életük legyen. A nagypolitika így-úgy beszél és cselekszik a jelen idejű népvándorlással kapcsolatban – én ezeket a gyerekeket látom.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben szeptember első hetében rendezték meg a harmadik magyarországi börtön-cursillót, amely a zárt intézeti helyszín, a büntetés-végrehajtás szabályai és a fogvatartottak helyzete miatt más, mint a szabad környezetben megtartott hasonló lelkigyakorlatok. Tizennyolc önként jelentkező fogvatartott kapcsolódott be az előadások, oktatások és lelkigyakorlatos elmélkedések napi menetébe, amelyet hét igen képzett, többségükben világi előadó tartott. A cursillo klerikus vezetői Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, valamint Hajdú Miklós sátoraljaújhelyi börtönlelkész voltak. A lelkigyakorlat hátterét a büntetés-végrehajtás részéről Budai István bv. ezredes, intézetparancsnok, továbbá Szabó Tamás elnök-rektor és intézményének előadói biztosították.

Látogatás Jean Vanier-nél, a franciaországi Bárka közösségben – Az ajtóban áll, és már messziről mosolyogva integet egy ősz hajú, kissé ugyan már hajlott hátú, de még mindig hórihorgas férfi. Ugyanazt a sötétkék anorákot viseli, amit mindig szokott. „Miattam jöttetek el ide?” – kérdi álmélkodva. Jean Vanier a II. világháború idején, mindössze tizenhárom évesen lépett be a haditengerészetbe, ám néhány évvel később felismerte: nem ez az ő hivatása, és egyfajta keresésbe kezdett. 1964-ben, harminchat évesen aztán kibérelt egy elhagyatott házikót az észak-franciaországi, erdőszéli faluban, Trosly-Breuil-ben, és egy intézetből magához vett két értelmi fogyatékossággal élő, felnőttkorára egészen magára maradt fiút. Attól fogva együtt éltek. L’Arche, vagyis a Bárka – így nevezte el a közösségüket.

Szükségférőhelyekkel és megerősített utcai jelenléttel készülnek a téli krízisidőszakra a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan-ellátó intézményei. Férőhely hiánya miatt senkinek sem kell az utcán maradnia.
Budapesten és a vidéki városokban a máltai szeretetszolgálat több mint hatvan intézménye várja a hajléktalan embereket. Az éjjeli menedékhelyek, a szállók és a nappali melegedők a téli hónapokban szükség szerint bővítik férőhelyeik számát, hogy mindenki fedélhez jusson, aki elfogadja a segítséget.

Találkozás a fővárosi utca két különleges „lakójával” – Az utcán, a tereken, az aluljárókban sorra történetek kuporognak. A legtöbbjük fájdalmas, szomorú, valahol mégis szép, megindító. De mi, ha tehetjük, igyekszünk tudomást sem venni róluk és „hőseikről”. Amilyen gyorsan csak tudunk, átvágunk közöttük, vagy elmegyünk mellettük, úgy, hogy ne kelljen ránéznünk egyikükre sem, és még annyira se kelljen szólnunk hozzájuk. Legfeljebb odavetünk egy kis aprót, s kész, a dolog máris letudva.

Vendégségben az idei Szent Erzsébet rózsája-díj kitüntetettjénél – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tizenöt évvel ezelőtt adta át először a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Ebben az elismerésben olyan személy részesülhet, aki az Árpád-házi királylány nyomdokain, vagyis a cselekvő szeretet ösvényén jár. Idén a Tokodon élő és tevékenykedő Szóda Józsefné Anna, vagy ahogyan a faluban ismerik, Annuska néni vehette át a díjat. Ő a Szent Erzsébet Karitász Központ bajóti régiójában a Szent Mihály karitászcsoport vezetője. Húsz éve tagja a szervezetnek. Munkáját, életét, gondolatait megismerve a mai divatos kifejezéssel élve motivációs trénernek is nevezhetném. Ám ő sokkal több ennél…

Egy amerikai lelkésznő és gyülekezete – Egy európainak Amerikában nem könnyű „normális” keresztény gyülekezetet találnia. Vagyis olyat, amelyik leg­alább nyomokban hasonlít a nálunk megszokott, az úgynevezett történelmileg elismert egyházak közösségeihez. Az Amerikai Egyesült Államokban kismillió keresztény egyház működik. A lelkészek, prédikátorok inkább hasonlítanak profi ügynökökre, mint papokra. Lehengerlő stílusuk, harminckét vakítóan fehér foguk, kifogástalan öltönyük a tökéletes amerikai álom része. Az ottani keresztény egyházak ráadásul befogadóbbnak is tűnhetnek, mint az öreg kontinens egyházai. Ez azonban nincs teljesen így.