Fenntartható vágyaink legyenek!

Több mint háromszázan fogadták el Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes meghívását, aki augusztus 17-ére engesztelő zarándoklatot hirdetett a teremtett világ ellen elkövetett bűneinkért. A szentendrei Skanzentől Visegrádig 16 kilométernyi utat tettek meg a zöld ruhába öltözött résztvevők, akiknek Ferenc pápa mintegy lelkivezetője lett, a Laudato si’ kezdetű enciklikából vett részletek révén.

A házasság ima és munka összhangja

A Magyar Schönstatti Családmozgalom először rendezett Erdélyben családnapokat. Az augusztus 7–11. között megtartott közösségi találkozónak az Erdélyi-középhegységben található Jád völgyében egy menedékház adott otthont. A Szilágy megyei Krasznáról érkezett Oláh Tünde és Levente személyes hangvételű beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

A Krisztusba vetett hit zarándokútján

Máriapócson augusztus 18-án Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette az Istenszülő elszenderülésére emlékező búcsúi szent liturgiát. A szentbeszédet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök mondta, és a szertartáson Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, valamint tizenegy görögkatolikus lelkipásztor koncelebrált. Az eseményen több mint tízezren vettek részt.

Nem teher, hanem a testvérem

A Katolikus Szeretetszolgálat Migazzi Otthonában, Verőcén immár tizenkettedik alkalommal rendeztek lelkinapot a lakók, a munkatársak és hozzátartozóik számára. Az augusztus 17-én tartott ünnepen elbúcsúztak az intézmény nyugdíjba vonuló vezetőjétől.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.