Erdő Péter a páneurópai piknik harmincadik évfordulóján

Ökumenikus istentiszteletet tartottak augusztus 19-én a páneurópai piknik harmincadik évfordulója alkalmából a soproni evangélikus templomban. Az istentiszteleten együtt szolgált Erdő Péter bíboros, prímás, Kondor Péter evangélikus püspök, Balog Zoltán református lelkész és Tóth Károly igazgató lelkész. Az ünnepi eseményen jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár. Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Krisztusban kedves Testvérek!
Magyarországon az Egyház ősidők óta augusztus 20-án tartja államalapító Szent István királyunk ünnepét. Az ő nevéhez fűződik a magyar nép többségének keresztény hitre térése, de az állam és az Egyház megszervezésének műve is. Persze a magyar nép és a nagyfejedelem alatt egyesülő törzsek szövetsége létezett már jóval korábban is. Beszámolnak erről a bizánci források, de olvashatunk a kijevi évkönyvekben is arról, hogy a IX. század végén heteken át vonultak a várostól délre előbb a „fehér”, azután a „fekete” magyarok nyugat felé [Vö. pl. Györffy György (szerk.): A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, Budapest 1975, 126.].
A mai napon emlékezünk meg egy sokkal újabb eseményről is. Harminc évvel ezelőtt kezdődött meg a vasfüggöny lebontása. Nem sokkal később leomlott a berlini fal, és ezzel a katonai és politikai szembenállás helyébe léphetett az ideológiai alapon elválasztott európai népek szabad találkozása.
Szent István király ünnepének evangéliuma a Katolikus Egyházban Jézusnak a sziklára épített házról szóló példabeszéde. Krisztus tanításának elfogadása és követése, vagyis tettekre váltása az a szikla, amelyre biztosan építhetjük egyén és közösség életét. Hisszük, hogy Krisztus tanításában, működésében, életében, halálában és feltámadásában Isten a legteljesebben és végérvényesen kimondta mindazt, amit az emberiséggel közölni szándékozott. Ahogyan Szent Pál írja: „más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus” (1Kor 3,11).
Szent István király erre az alapra építette országát. Már édesapja, Géza fejedelem is megkeresztelkedett, de István őszintén és személyesen hívő keresztény volt. Fiához intézett Intelmeiben az első fejezetet a hit fontosságának és megőrzésének szenteli. Tudja és hiszi, hogy egy népnek, egy független emberi közösségnek akkor lehet rendezni az életét, ha a törvényhozó megjelöli ennek a közösségnek a helyét a világmindenségben, ha sorsát nem csupán az emberi erőre és okosságra bízza, hanem a gondviselő Isten kezébe helyezi. A kereszténység ugyanis nemet mondott arra az elvre, hogy csakis az emberi hatalom dönti el, mi a helyes és mi a helytelen. Ebben az összefüggésben válik világossá, hogy értelme és értéke van a világnak, az emberiségnek, a saját nemzetünknek, de a többi népeknek is. István király róluk is megbecsüléssel szól. Elismeri a többi népek értékeit, és szem előtt tartja a bibliai aranyszabályt is: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd” (Tób 4,15) [A keresztény hagyományban ugyanez pl. Didakhé 1,2; Didaszkália I,1,7.].
Első szent királyunk az ország és az Egyház megszervezésével bevezette népünket a keresztény Nyugat nagy családjába. Ám éppen ezáltal megmentette létét és identitását, nyelvét, kultúráját, közösségi összetartozását és történelmi tapasztalatainak gazdagságát a jövő számára. Sok nomád vagy félnomád nép érkezett a népvándorlás korában a keleti sztyeppékről a Kárpát-medencébe. De a nagy többségük néhány nemzedék alatt beolvadt vagy el is tűnt a történelem színpadáról. Életformájukat nem tudták fenntartani. A magyarság viszont erős és független keresztény királyságot tudott építeni a középkor folyamán.
Hogyan volt ez lehetséges? – Úgy, hogy sikerült megtalálni azt a közös alapot, ami összekötötte ezt a népet szomszédaival és Európa többi népével. Püspökök és szerzetesek érkeztek, közös volt az istentisztelet, közösek az eszmények. Házasságok jöttek létre a fejedelmi családok között. Hasonló intézmények alakultak. Ez a közös alap pedig nem pusztán valamilyen filozófia vagy politikai egyet­értés volt, hanem a keresztény hit. Krisztus tanítása, aki kimondta a teljes igazságot az emberről és a világról. Ennek fényében és ilyen alapon vagyunk meggyőződve a legfőbb emberi értékekről, az emberi személy méltóságáról, hivatásunkról, amely az Istennel való személyes kapcsolatra és az örök boldogságra szól. Ez a hit világítja meg, hogy miért kell testvért látnunk egymásban. Ez a hit tanít meg értékelni a másik emberre való odafigyelés és a szeretet fontosságát és közösséget alkotó erejét. Ezeket a nagyszerű tulajdonságokat pedig leginkább a családban tudjuk elsajátítani. Ott tanuljuk meg a szeretetre épülő emberi közösség értékét, ott kapjuk meg anyanyelvünk, kultúránk, sőt hitünk alapjait. Ennek a hűségre és szeretetre épülő közösségnek a mintájára jöhetnek létre a nagyobb közösségek is.
A Biblia tanításából tudjuk, hogy Istennek gondja van a népekre is. Ezért becsüljük nagyra a nemzeteket és a kultúrákat. Ezek sokfélesége hozzátartozik a teremtett világ csodálatos gazdagságához [Vö. pl. XI. Piusz: Mit brennender Sorge enciklika, 1937. március 14., in AAS 29 (1937) 145–167, főként 149.; újabban Ferenc pápa–Ahmad et-Tajjeb: Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében, Abu-Dzabi, 2019. február 4.] Ezért keresztényként értéknek tekinthetjük saját nemzetünket, de ugyanezért kell tisztelnünk és értékelnünk a többi népeket is. Keresztény hitünk alapján azonban valljuk, hogy sem egy nemzet, sem egy ideológia, sem egy emberi szerveződés nem tekintheti magát a legfőbb értéknek, nem foglalhatja el azt a helyet, amely egyedül Istent illeti [Vö. XI. Piusz: Mit brennender Sorge enciklika, 1937. március 14., in AAS 29 (1937) 145–167, főként 149.].
Amikor harminc évvel ezelőtt a nagy változások elkezdődtek, keresztényként örültünk a nagyobb szabadságnak, a vallás szabadabb gyakorlásának, de annak is, hogy talán a népek most már egymást jobban megismerve, a személyes és emberi találkozások sokaságában gazdagodva, kölcsönös tiszteletben jobban tudják majd megélni, felmutatni, továbbfejleszteni és másokkal is megosztani saját közösségük és kultúrájuk értékeit. Prófétainak éreztük Szent II. János Pál pápa erőfeszítéseit azért, hogy Európában a közös identitáshoz tartozó keresztény örökség is elismerésre találjon. Tudtuk, hogy ezt nem csupán a vallás érdekében tartja fontosnak, hanem Európa érdekében is. Ebben találkozott össze Szent István királyunk szellemi örökségével. Ehhez kérjük a mai ünnepen első szent királyunk és felesége, bajorországi Boldog Gizella közbenjárását. Ámen.

*

Balog Zoltán, a budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkésze a köszöntőjében azt emelte ki, hogy Isten nem határtalan, hanem felelősséggel teli szabadsággal ajándékozott meg minket, és hálával emlékezünk azokra, akik harminc évvel ezelőtt, majd később tettek valamit az európai emberek és nemzetek szabadságáért.
Hálaadó imájában megemlékezett arról is, hogy Isten a keresztény szabadságban képessé tette az embert a jóra, a szépre és az igazra, az együttműködésre és a szolidaritásra. „Nemcsak egyenként, hanem közösségben is szabadok vagyunk” – fogalmazott.
Balog Zoltán kitért arra, hogy ma béke és még soha át nem élt jólét van Európában, de nem feledhetjük el az elmúlt harminc év körülöttünk dúló véres konfliktusait sem. Arra kérte Istent, erősítse az európai közösséget, hogy a földrész, amely keresztény gyökerekből nőtt ki, megbízható partnere legyen más népeknek és országoknak.
Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke bűnvalló imájában emlékezett meg arról, hogy Isten a totalitarizmus fogságából vezetett ki országokat, és visszaadta az élet, az emberi méltóság szabadságát.
Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze úgy fogalmazott, a páneurópai piknik a közösségi összetartozást gyengítő folyamatok veresége volt. Megjegyezte, hogy általa vált lehetővé ismét a soproni evangélikusok számára, hogy megerősítsék kapcsolataikat a Sopronból 1946-ban elűzött magyarországi németekkel.
Az ökumenikus istentiszteleten a hívők adományait a Magyar–Német Ifjúságért Egyesület által fiatalok támogatására létrehozott alapnak ajánlották fel, amelyből a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat úgy segítik, hogy lehetőséget nyújtanak számukra csereprogramokban való részvételre.
A páneurópai pikniket 1989. augusztus 19-én tartották a Fertőrákoshoz tartozó Piuszpusztán, a magyar–osztrák határ közvetlen közelében. Az ideiglenesen megnyitott határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..