Jézus is volt tanuló és tanító
Fotó: Lambert Attila

 

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) tájékoztatása szerint az ünnepi szentmisén tíz egyházi intézményfenntartó összesen harmincegy intézménye képviseltette magát. Mintegy 4500 diák, kilencszáz pedagógus és száz szülő vett részt a szentmisén.
Homíliájában a főpásztor feltette a kérdést: Szüksége volt-e Jézusnak – aki valóságos Isten és valóságos ember – arra, hogy emberek neveljék és tanítsák? Hitünk titka marad, hogyan és miért találkozott Jézusban az istenség az emberséggel. Jézus életének eseményeiből azonban kinyilatkoztatást kapunk arról, hogy milyennek látja, milyennek álmodja meg Isten az embert. Jézus például nem tartotta fontosnak, hogy kényelemben, gazdagságban éljen, hogy ilyen helyre szülessen. De nem mondott le arról, hogy családban jöjjön a világra, és valódi, szerető környezetben nevelkedjék. A mai evangéliumi szakaszból pedig azt látjuk, nem mondott le arról sem, hogy vallásos nevelést kapjon. Ő, aki istensége szerint otthonos volt az Örökkévaló belső rejtelmeiben, mégis eljárt szombatonként a zsinagógába. És nem mondott le arról sem, hogy gyermekként, fiatalként tanítást kapjon. Nem csodafegyverként használta isteni mindentudását, hanem hajlandó volt embersége szerint gyarapodni a bölcsességben. E téren pedig nyilvánvalóan elfogadta mások segítségét.
Erdő Péter így folytatta beszédét: Régen az öregek vágyakozva mondták: „Ha még egyszer fiatal lehetnék!” A mi nemzedékünkből sokan nem szeretnének újra fiatalok lenni. Úgy érzik, olyan világ következik, amelyben nem szívesen vennének részt. Élete utolsó éveiben édesanyám, főleg a legkisebb testvéreimnek, azt szokta mondani: „Mire nőtök?”
Vagyis milyen lesz a világ, mire ti megnőtök? Máskor pedig azt érzékelte, szinte prófétai módon, hogy nemzedékének érzelmi és lelki gazdagsága valamiképpen eltűnik. Ilyenkor azt mondta: „Ti, fiaim, csak gépek vagytok.” Pedig akkor még nem is létezett okostelefon. Biztos, hogy változik a világ, és benne változik az ember is. De a teremtő Isten titokzatos képességeket ajándékozott nekünk, amelyeket gyakran mi magunk is örömmel és meglepetéssel fedezünk fel. Van hát okunk a bizalomra. Van okunk arra is, hogy megbecsüljük a korábbi nemzedékek értékeit, és közben a Szentlélek vezetésére hagyatkozva bátran keressük az újat, mert Isten soha nem hagyja magára az emberiséget.

*

A szentmise záró­kö­nyör­gése után az EKIF-igazgatói kinevezések ünnepélyes bíborosi átadására került sor. Nyolc igazgató vette át a megbízólevelét. A liturgia végén rövid köszöntőt mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A szentmisén a zenei szolgálatot a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola végezte. Az iskola vegyes kara énekelt, amelyet a Iubilate leánykar és az Exsultate Cantores férfikar tagjai alkotnak. Vezényelt Sapszon Ferenc Liszt-, Magyar Örökség és Kossuth-díjas karnagy, az iskola alapítója és művészeti vezetője, valamint Tóth Márton, az Exsultate fiú-vegyeskar karnagya.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..