Lelkünk mélyében rejlő gazdagság
Biblikus zenei pályázat – Az elmúlt év tavaszán a Magyar Mária Rádió, az Erdélyi Mária Rádió, a Szabadkai Mária Rádió és a Szent István Rádió közös Istenes-biblikus zenei pályázatot hirdetett.
Biblikus zenei pályázat – Az elmúlt év tavaszán a Magyar Mária Rádió, az Erdélyi Mária Rádió, a Szabadkai Mária Rádió és a Szent István Rádió közös Istenes-biblikus zenei pályázatot hirdetett.
Bábel Balázs érsek az emlékezés jelentőségéről – A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én a dunapataji református templomban Sólyom László köztársasági elnök emlékezik meg a vörös terror áldozatairól. Ezt követően Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutat be szentmisét.
Isten egyenlőnek teremtett bennünket. Miért van mégis, hogy egyesek aranyban fürdenek, míg mások embertelen körülmények között nyomorognak? „Aki szegény, az a legszegényebb” – úgy tűnik, József Attila szavainak igazságát korunk igazolja.
Ha – Kossuthtal szólva – ujjainkat nem tesszük a kor ütőerére, hogy megértsük lüktetéseit, a mindennapok forgatagába merülten élve könnyen már csak utólag értesülünk akár meghatározó jelenségekről, szellemi áramlatokról is, pedig ha időben szembesültünk volna velük, életünk-hitünk mélyülését, „igazítását” is segíthették volna.
Szentmise a betegek világnapján az Onkológiai Intézetben – A betegek világnapja alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, érsek mutatott be szentmisét az Országos Onkológiai Intézet területén fekvő Irgalmas Jézus-kápolnában.
Az emberi méltóság nem sérül akkor, ha Krisztust követve viseli el a szenvedést – emelte ki beszédében a főpásztor.
Ülést tartott a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája – A Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája (FSzK) idén február 11-12-én tartotta plenáris ülését az érdi ciszterci nővérek Regina Mundi monostorában, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, a testület elnöke vezetésével.
Püspöki jubileum és egyházmegyei kitüntetés – A pécsi egyházmegye immár hagyományos éves papi találkozója idén egybeesett Mayer Mihály megyés püspök főpappá szentelésének huszadik évfordulójával.
Családközösség-építők, vezetők képzése Máriabesnyőn – A váci egyházmegyében induló képzés első foglalkozását a múlt hétvégén tartották a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban.