Az egyházat, az embert szolgálva

A február 11-én tartott ünnepi találkozón Mayer Mihály először adta át az egyházmegye millenniumának évében alapított Scitovszky-, illetve Janus Pannonius-díjakat. Ezekkel a díjakkal olyan személyeket kíván kitüntetni a püspök, akik jelentősen hozzájárultak az egyházmegye szellemi arculatának kialakításához, fejlesztéséhez, illetve akik életművükkel, munkájukkal az egyházat, az embert szolgálták.

Amint a százhatvan évvel ezelőtt élt pécsi püspök, Scitovszky János a keresztény értékek mentén maradandót alkotott egyházmegyéjében, a róla elnevezett díjat is két olyan személy vehette át, akik a pozitív értékek mellett kötelezték el magukat, ugyanakkor tanúságot tettek az Istenhez tartozásukról. A bazilikában tartott ünnepi szentmise végén – amelynek főcelebránsa Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt – vették át a díjat a kitüntetettek. László Lajos bölcsész-doktor, író, újságíró és rádiós műsorszerkesztő, több tévé- és rádiójáték, dokumentumfilm készítője. Emellett tizennyolc kötete jelent meg magyarul és kettő németül. Munkássága elismeréseként több díj mellett megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Kiskeresztje kitüntetést. Ötven éven át tudósított egyházi eseményekről, illetve vallási műsorok szerkesztője volt.

Báling József a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettese volt, ötvenöt éven keresztül dolgozott a lapnál. A Baranyai Német Nemzetiségi Szervezetek Közössége és a Nemzetiségi Művészeti Tanács elnökeként sokat fáradozott a magyarországi németség kulturális és lelki összetartásáért. Munkája elismeréseként korábban megkapta többek között a Közművelődési és Közoktatási Díjat, illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Díjat.

A nemrég újratemetett Janus Pannoniusról elnevezett irodalmi díjat egy fiatal pap, Bognár Attila vehette át. Ő a díjátadást megelőző szentmisén először elhangzott Egyházmegyénk Millenniumi Himnusza szerzője, ugyanakkor már verseskötete is megjelent. Bognár Attila Szajk, Versend, Lánycsók és Babarc plébánosa.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .