Nézőtér: Szabadító jelenlét

Nem feledi ezt a bölcsek szemében oktalan beszédre hagyatkozó kereszténység sem. Nem is véletlen, hogy a „szent bolond” alakja végigvonul történetén: valós szereplői közül gondoljunk csak Assisi Ferencre vagy Néri Fülöpre, a képzelet birodalmából pedig Don Quijotéra vagy Miskin hercegre. Az ő együgyűségük meglehetősen rátarti észvilágunk homályának jelzőfénye: olykor szélsőséges figyelmeztetésekre van szükségünk, hogy kijózanodjunk kellemesen berendezett kis látszatvilágunkból. Így tán ráébredünk, hogy létünk igazi alapjai mélyebben és máshol vannak, mint az a padozat, amelyen megvetettük a lábunkat. Ezek az emberek puszta létükkel keresésünk iránytévesztéseire hívhatják fel a figyelmünket.

Az orosz kultúrában is nagy hagyományú szent bolondok arcképcsarnokának újabb alakja Pavel Lungin 2006-ban készült, Sziget (Osztrov) című filmjének főszereplője. Anatolij atya egy ortodox szerzetesi közösség tagja valahol a hetvenes évek Szovjetuniójában. Afféle szent hírében álló sztarec, akinek szaváért, áldásáért messze földről felkerekednek a testi-lelki bajokban szenvedők, hogy vigaszra, gyógyulásra találjanak a tenger csendes hullámaival körülvett kis földdarabon élő „öreggel” szembesülve. Bíznak benne, tisztelik – idegenül is. De nagyon más róla a sziget kietlen életterét többek közt vele is megosztó társainak a véleménye, akik nemigen igazodnak el Anatolij atyán, és meghökkentő, olykor otromba, sőt botrányos viselkedése inkább bosszantja, mintsem áhítatra hangolja őket. Lakva ismerszik meg az ember, ugyebár. De nem a lényege, tehetnénk hozzá. S a lénye mélye sem. Sztarecünk iszonyú fiatalkori bűn, egy gyilkosság terhét hordozza, s démonai évtizedek múltán sem kímélik. Vezeklése összeforrt vele, akárcsak esztelen cselekedeteinek egész sora, de mindezek – súlyukkal vagy épp súlytalanságukkal – jellé válnak a szertelen szerzetes életében. S a szívek mélyén változás van születőben – csoda vagy sem? A szabadító jelenlét misztériuma. A józan elme számunkra kitapintható működése híján végbevitt tettek mintha azt súgnák: attól, hogy nem értjük, még nem értelmetlen ez a világ. S talán az is megadatik, hogy fény gyullad az efféle rend-kívüli emberek nyomában. Ahogy Anatolij atya élete betelvén ladikja a tisztultabb hit, a gyógyulás reményének hullámait kelti maga után.

(Sziget, orosz film, 2006, főszereplő: Pjotr Mamonov, rendező: Pavel Lungin, zene: Vlagyimir Martinov)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..