Szent Benedek ünnepe

A magyar bencés közösségek március 20-án ünnepelték Szent Benedek tavaszi ünnepét. A pannonhalmi főapátság vendége s az ünnepi liturgia főcelebránsa Beer Miklós váci püspök volt. Ugyanezen a napon nyílt meg a főapátság új időszaki kiállítása, Biblia Scripta – Az Írás a középkorban címmel. A bencés szerzetesközösség, a gimnázium diáksága, valamint számos vendég részvételével ünnepelt szentmisén Beer Miklós püspök a mai keresztények előtt álló kihívásról beszélt, amely sok tekintetben hasonló a másfél évezreddel korábbihoz.

A vétkeseknek felelniük kell…

Pápai pásztorlevél az ír katolikusokhoz – A Szentszék sajtóközpontjában március 20-án P. Federico Lombardi ismertette XVI. Benedek pápának az írországi egyházhoz intézett pásztorlevelét, amelyben a Szentatya mély megrendülését fejezi ki azok miatt a szexuális visszaélések miatt, amelyeket egyházi személyek követtek el fiatalkorúak ellen, valamint azért, ahogyan ezeket az eseteket az ír püspökök és szerzetesi elöljárók kezelték.

Virágvasárnap – nagyhét

A virágvasárnap a nagyhét kapuja: drámai események követték a szent városba történő diadalmas bevonulást. A hozsannázó tömeg néhány nap múltán „feszítsd meg”-et kiáltott, árulás, majd megtagadás lett osztályrésze a Messiásnak, akit királyként üdvözöltek, néhány napon belül a köztörvényes bűnözők sorsában osztozott.

Az áldozatokért – és az igaztalanul megvádoltakért

A szolidaritás keresztútja Székesfehérváron – A keresztény ember kötelességének érzi a bajba jutottak megsegítését. Segít pénzgyűjtéssel, élelmiszer-támogatással, de segíthet az imádság erejével is. Spányi Antal székesfehérvári püspök Szent József ünnepére, a helyi székesegyházba hívta a bajbajutottak sorsát szívükön viselő híveket, hogy a szolidaritás keresztútját járva, lelkükben megtapasztalhassák az emberrel együtt szenvedő Krisztust, s a Krisztussal együtt szenvedő ember kálváriája. Azért is különösen fontos szót ejteni erről, mert manapság hírügynökségek sokasága verseng a hírközlés elsőbbségéért.

Ne szégyellj hát tanúságot tenni

Plébániai misszió Pápán – Hatvannyolc év elteltével ismét misszió volt Pápán, a Szent Anna-plébánia területéhez tartozó városrészeken. Március 18. és 21. között a hazánkban élő, különböző nemzetiségű – de magyarul jól beszélő – verbita atyák, szerzetesek, nővérek és kispapok érkeztek a városba. A misszió küldetés, amelynek célja most az újraevangelizálás volt: hogy megismertessék az emberekkel a katolikus hit sokszínűségét, szépségeit, hogy közelebb vigyék a még távollévő embereket is Krisztushoz.

A magyarság sorsáért érzett aggodalom vitte el

Serédi Jusztinián bíboros hatvanöt éve hunyt el – „Serédi háború alatti politikai szereplésének ismertetése során Meszlényi Zoltán mondataiból megismerjük a korszak drámai feszültségét. A magyarság sorsáért érzett aggodalom és mindenfajta rasszizmus és kollektív felelősségre vonás elutasítása a katolikus hit nevében – ezek jellemzők maradtak Serédi magatartására” – mondta Erdő Péter bíboros, prímás tavaly a Szent István Társulatban tartott előadásában, Serédi Jusztinián születésének százhuszonötödik évfordulóján. Boldog Meszlényi Zoltán kéziratos Serédi-életrajzának mondataira utalva.

Európa

XVI. Benedek nagy-britanniai programja – A kormány és a püspökök március 16-án közleményt adtak ki a pápalátogatásról. Az angol királynő jelentette be a szeptember 16-tól 19-ig tartó utat, amely az első hivatalos pápalátogatás az Egyesült Királyságban, II. János Pál 1982-es útja csak lelkipásztori látogatás volt.

Nagyvilág

Harminc éve ölték meg Romero érseket – A harminc évvel ezelőtt, március 24-én szentmise közben meggyilkolt Oscar Romero San Salvadori-i érseket (képünkön) nemcsak hazájában, de egész Latin-Amerikában vértanúként tisztelik. A jobboldali katonai hatalom tiszti különítményeinek egyike végzett vele. Tavaly a salvadori püspöki konferencia is kérte boldoggá avatását. Teológiai álláspontjának helyességét már 2005-ben megállapították.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.