Egyházunk

Országjáró

Kunszentmártoni képek, beszélgetések

Minden idők eszmeáramlatában jelen van a derű és a sötéten látás. Ez a dolgok természetéből következik, amely az ember benső környezetével függ össze, és azzal a feszültséggel, amit a keresztény életfilozófia időkeretbe helyez: múlt és jelen „együtthatásába”.

Az idő okozhat fogságot és szabadságot még a közösség életében is. Erre reagálva egy bölcs lelkipásztor azt mondta: a könnyedség, a rugalmasság a lényeges, akinek sosincs ideje, annak mindig van.

Ezt a függő-függetlenséget tapasztaltam legutóbb Kunszentmárton egyházközségében – közösségében – a plébánia életkeretében. Akár jelmondatuk is lehet:foglyai ők a megtartó szabadságnak, és a földi rabság szabadjai. A fölülvalókat keresik. Cseppet sem fellengzős megállapítás, ha valaki beletekint ünnepeikbe, hétköznapjaikba: csupa mozgást, cselekvést lát, rendezettséget; a gond innen sem hiányzik, de nem mindegy, hogy a szellemi irányultság kerül-e előtérbe, az igény, vagy valami kitaszító önző érdek. A plébános és munkatársai biztosítják a szakrális környezet rendezettségét. Magas torony védelmében élnek, rózsafüzérek virágzatában, amely nem hagyja kihűlni a lélek-régiót.

A boldog (Utolsóból első) címmel éppen egy hónappal a boldoggá avatás után mutatták be Szolnokon, a Szigligeti Színház stúdiószínpadán a helyi születésű Sándor István szalézi szerzetesről szóló kétfelvonásos színdarabot. A színmű a vértanú szerzetes életének utolsó szakaszát mutatja be, az embertelen vallatásokat és a börtönben töltött időszakot.

A kétszáz esztendeje született csángó minorita néprajztudós emlékére szeptemberben, Egerben konferenciát rendeztek, amelyről lapunk is beszámolt. Ezúttal a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület zarándoklatáról ad számot az egyik résztvevő, Moldvából. (A beszámolót rövidített formában közöljük.) A bicentenáriumi rendezvénysorozat keretében találkozott a moldvai csángók kultúrájának teljesebb megismertetésén munkálkodó magyarországiak egy csoportja azoknak a moldvai településeknek a magyarságával, amelyeknek valamilyen formában szerepük volt Petrás Incze János életében.

Lezárult a hit éve – Erdő Péter bíboros Isten ajándékairól

Erdő Péter bíboros november 17-én, a Szent István-bazilikában megtartott ünnepi szentmise alkalmával zárta le a hit évét az Esztergom–budapesti főegyházmegyében. A misén hálát adtak az elmúlt év minden kegyelméért, majd ugyanezen szertartás keretében öltötték magukra a reverendát az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben és a Központi Szemináriumban tanuló másodéves papnövendékek.

Ferenc pápa Krisztus király vasárnapján, november 24-én zárja le a hit évét, amelyet elődje, XVI. Benedek pápa nyitott meg tavaly október 11-én, a II. vatikáni zsinat kezdetének ötvenedik és a Katolikus Egyház Katekizmusa kiadásának huszadik évfordulója alkalmából hirdetve meg a tematikus évet.

Ferenc pápa (Buenos Aires-i érsekként írt) levele a hit éve alkalmából

A főegyházmegye papjainak, szerzeteseinek és a világi hívőknek:

Kedves Testvérek! Az utóbbi évtizedek egyik szívszorító tapasztalata, hogy zárt ajtókba ütközünk. A növekvő bizonytalanság miatt egyre jobban bezárkózunk, biztonsági zárakat és kamerákat szerelünk fel, bizalmatlanul fogadjuk az ajtónkon kopogót. Találunk még azonban falvakat, ahol nyitva vannak a kapuk. A zárt ajtó jól szimbolizálja mai világunkat. Nem pusztán szociológiai, hanem egzisztenciális jelenségről van szó, ez jellemzi életstílusunkat. Megmutatja, hogyan viszonyulunk a valósághoz, a többiekhez, a jövőhöz. Bezárom mások előtt otthonom ajtaját, belső, személyes világom, álmaim, reményeim, fájdalmaim és örömeim ajtaját. Tehát nemcsak a kőből épült házamról, hanem az életemről, a szívemről van szó. Egyre kevesebben vannak, akik át tudnak lépni a küszöbön. A bezárt ajtók biztonsága mögött a bizonytalan ember rejtőzik, aki egyre törékenyebbé válik, és egyre kevésbé képes befogadni a többiek életéből és szeretetéből áradó gazdagságot.

A nyitott kapu mindig a világosság, a barátság, az öröm, a szabadság és a bizalom jelképe volt. Mennyire szükségünk van mindezekre! Ha bezárjuk a kaput, azzal ártunk magunknak, lehatároljuk, másoktól elzárjuk magunkat.

Most elkezdjük a hit évét, és a pápa épp az ajtó képét állítja elénk, az ajtóét, amelyen át kell haladnunk, ha meg akarjuk találni azt, aminek híján vagyunk. XVI. Benedek pápa pásztori szava és szíve által az egyház arra hív minket, hogy lépjünk át a küszöbön, tegyünk meg egy belső és szabad döntés vezérelte lépést, és bátran lépjünk be egy új életbe.

A családpasztoráció határon túli tapasztalatai

Máriabesnyőn, november 7. és 9. között rendezték meg a XX. Családkongresszust, melynek szombati napján a határon túli családpasztorációs felelősök tartottak beszámolót eddigi eredményeikről. A Munkácsi, a Nagybecskereki, a Szabadkai, a Szatmári és a Nagyváradi egyházmegye képviselői mellett ott voltak a Gyulafehérvári és a Nagyszombati főegyházmegye munkatársai is.

Kárpátalján talán még nem olyan szervezett a családpasztoráció, mint Magyarországon, ám figyelemre méltó kezdeményezések itt is vannak. A sajátos helyi viszonyok miatt az örökbefogadó szülőket sokáig elsősorban a katolikus egyház támogatta. Itt a családi típusú gyermekotthon formája terjedt el, ahol egy házaspár gondoskodik a gyerekekről. A Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületét is az egyház támogatásával hozták létre.

A Szent Erzsébet rózsája díjat idén Mészáros Gézáné Márta kapta, aki a kilencvenes évek eleje óta végez beteglátogató szolgálatot. A kalocsai kórházban hetente három-négy alkalommal járja végig a kórtermeket, valamennyi betegnek lehetőséget nyújtva a beszélgetésre. A gyógyítás világa korábban sem állt messze tőle, hiszen egy egészségügyi szakközépiskolában tanított. Szolgálatát Isten hívására vállalta.

A megújulás ideje

A „katolikus” jelző a legtöbb ember számára felekezeti hovatartozást jelölő szóvá vált. Maguk a „katolikusok” is olyan jelentéseket kapcsolnak hozzá, amelyek nem a fogalom hittani lényegéből, hanem kulturális, történeti meghatározottságokból fakadnak. Ezért fontos, hogy megértsük azt a dinamikát, amely benne rejtezik.

A görög melléknév egy szóösszetétel rövidülése. A filozófusok – közöttük Arisztotelész – ráébredtek arra, hogy minőségbeli különbség van a minden (pasz) és az egész (holosz) között. Míg a minden a részek, a darabok összességét jelöli, addig az egész valamiféle teljességet, szintézist hordoz magában. Egésze van az emberiségnek, vagy éppen a világegyetemnek, s ez az egész soha nem azonos az egyes emberek, vagy az egyes égitestek matematikai összegével, egészként valami többet hordoz magában.