Október 20-án Pusztinára látogattunk, ahol Petrás 1839 és 1842 között elkezdte lelkipásztori szolgálatát. Itt Nyisztor Tinka néprajzkutató mutatta be a települést, valamint a saját házában berendezett, jórészt édesanyjától maradt és saját hozományából álló textilgyűjteményét. Délután a Szent István magyar király nevére szentelt templomban részt vettünk a hetente esedékes magyar nyelvű imaórán. Az anyanyelvükön való, magyar nyelvű miseszolgálatért könyörögnek – fogadalmuk szerint egészen addig, amíg az valamilyen formában meg nem valósul.
Másnap a Szeret menti Klézsére látogattunk, ahol Petrás Incze János 1843 és 1886 között plébánosként szolgálta csángó népét, és gyűjtötte a moldvai magyar kultúra emlékeit. Megismerkedtünk a Szeret-Klézse Alapítvány székházával, s benne a csángó helytörténeti gyűjteménnyel. Délben a Szent Ferenc tiszteletére szentelt templomban Salamon József lujzikalagori születésű gyimesbükki plébános magyar nyelvű igehirdetésén és miseszolgálatán vettünk részt, a falu mintegy száz lakosával, akik a hétfői nap – mívesnap! – ellenére eljöttek, hogy anyanyelvükön hallhassák Isten igéjét. A mise után megkoszorúztuk Petrás Incze a templomkertben felállított fejszobrát, Csoma Gergely alkotását.
Igehirdetést hallgathattunk, Petrás-szobrot koszorúzhattunk, magyarul imádkozhattunk, s elénekelhettük a csángók himnuszát.
A délutáni konferencián, a Szeret-Klézse Alapítvány székházában Lengyel Gyula titkár újfent beszámolt az Egerben tartott Petrás-emlékülésről, e sorok írója pedig Petrás Incze klézsei szolgálatáról és vértanúkéhoz hasonlatos haláláról beszélt. Végezetül néhány klézsei diák csángó táncot és népdalokat mutatott be a konferencia résztvevőinek.
Október 22-én a szomszédos Forrófalvára, Petrás János szülőfalujába és a vele szomszédos Nagypatakra látogattunk. Vajda János, a Forrófalvi Phoenix Kulturális Egyesület elnökének vezetésével felkerestük a helyi magyar oktatás helyszínét, azután tisztelegtünk az itt született Gyergyina János minorita ferences atya ugyancsak Csoma Gergely által készített emlékműve előtt, amelyet nemrég avattak fel az iskola udvarán. A páter sorsa csaknem hasonlatos Petráséhoz, bár őt „csak” a Duna-delta mocsaraiba hurcolták, amiért akkori szolgálati helyén, Lészpeden esetenként anyanyelvükön is prédikált csángómagyar híveinek.
A zarándokútnak mondható ünnepségsorozat utolsó állomása Csíkszereda volt, ahol a csángó bennlakásban találkoztunk a város középiskoláiban tanuló csángó diákokkal, és bemutattuk nekik az egykor ugyancsak Szeredában diákoskodó, magyarfalusi születésű Iancu Laura író, költő, néprajzkutató Petrás Incze Jánosról megjelent drámáját tartalmazó könyvet. Borbáth Erzsébet, az írónőt kibocsájtó József Attila Általános Iskola korábbi igazgatónője beszélt egykori diákjáról.
Végezetül a csángókkal egy tőről fakadt, bukovinai székely származású Kóka Rozália, a népművészet mestere mondott el a diákoknak egy Magyarfaluban gyűjtött népmesét.
A háromnapos konferenciasorozat, a Budapestről Moldvába vitt s ott még a helyiek által is gazdagított előadások, kulturális műsorok legfontosabb hozadéka érzésem szerint az, hogy a jelen lévő csángó emberek a kétszázadik évforduló alkalmával megismerhették azt a Petrás Incze Jánost, akire minden moldvai csángómagyar büszke lehet.
Fotó: Bogdán Tibor
