Szent Erzsébet nyomában

 

„Betegségeimen, valamint szüleimen keresztül is van tapasztalatom a betegekhez való viszonyról. Fiatal tanítványaim is példaként állnak előttem: szeretettel és tisztelettel hajolnak a szenvedőkhöz” – meséli szolgálatának kezdeteit Márta. Egy betegség után, melyből nehezen épült fel, a szentmisén történt a meghívása. Az elbocsátáskor Isten megérintette szívét a „menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat szeretettel” mondattal. „Felvetődött bennem a kérdés, hogy hogyan szolgálhatok a kórházban. Volt a templomban egy kis újság, melyben imák és evangéliummagyarázat voltak.

 

Ebből felmarkoltam egy jó adagot, és jött az indíttatás, hogy induljak el. Még aznap az összes beteget meglátogattam a kórházban. Ettől kezdve folyamatosan fordultam az elesettek felé. Kezdetben izgultam, és kértem Istent, hogy legalább egy embert adjon, akinek a segítségével el merek indulni. Hallottam, hogy a krónikus osztályon fekszik Bora néni, aki jó ismerősöm s a szolgálatban elődöm volt. Ő a kommunista rendszerben járta a kórházat, látogatta a betegeket, hívta hozzájuk a papot. Az ő biztatásával már el tudtam indulni.”


 

Vajon mi ad erőt nem könnyű szolgálatához? „Hosszú ideje súlyos betegségeim vannak, de ezek megtanítottak arra, hogy hogyan kell fordulnom a többi beteg felé, mit kell tennem. Erőt a Szentírás, a szentségek adnak, illetve maguk a betegek is. Sokáig nem tudtam elindulni, mert féltem. De ha tudok menni a betegekhez, akkor imádság az egész napom. Ha érzem, hogy betegeket kell látogatnom – ez mindennap megtörténik –, akkor útközben imádkozom, hogy Isten mutassa meg, hol van rám a leginkább szükség. Megyek kórteremről kórteremre, bemutatkozom, elmondom, miért jöttem. A Szentírásból olvasunk, októberben együtt imádkoztuk a rózsafüzért. Ajándékokat is viszek: szentképet, imádságot, kis érmét. Változatos a szolgálat, sok-sok kihívással, de rengeteg kegyelemmel is. Ahol nehéz állapotú betegek vannak, oda különös figyelemmel megyünk – azokkal, akik még részt vesznek ebben a szolgálatban, akik ideiglenesen tudnak jönni, például nagyobb ünnepeken. Vannak tanítványaim is, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgukat. Szokták mondani a kórházban: „Tessék jönni, Márta néni, mert amikor itt tetszik járni, a betegek békések és nyugodtak.”

 

Márta teológiát, belső gyógyító-szabadító, evangelizációs kurzusokat végzett, melyek segítik munkáját. „Ha egy nagyon súlyos beteggel találkozunk, aki talán már beszélni sem tud, egy miatyánkot imádkozzunk el érte, ő tudja majd követni, Isten pedig helyette is elfogadja az imánkat” – ismétli Katona István atya szavait, melyek vezérlik.

 

Azt mondja, nagy visszahúzó erőkkel találkozik, de ezek a kórházba induláskor megszűnnek. Arra biztat, merjünk lépni, imádkozni, és figyelni, hogy Isten mire hív.