Nehezen jár, de teljes szellemi frissességnek örvend, imádkozik, olvas, követi az eseményeket. Visszavonultan él. Századok óta ő az első önként visszavonult pápa. Még a látszatát is kerüli annak, hogy bele kívánna szólni utóda munkájába. Nemrég azonban írása jelent meg arról, hogy Ferenc pápa irgalmasságról szóló tanítása lényegében elődei törekvéseit kívánja kiteljesíteni.
Kétnapos tudományos szimpóziumot rendeztek Martinus pauper et dives – Szent Márton öröksége címmel Budapesten és Pannonhalmán. Az április 14-i budapesti előadásokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tartották. A tanácskozás megnyitóján Borhy László, az egyetem dékánja; Bernard-Nicolas Aubertin OCist, tours-i érsek és Várszegi Asztrik OSB, pannonhalmi főapát köszöntötte a vendégeket. A konferencián részt vett Károlyi György párizsi magyar nagykövet is.
Bódi Mária Magdolna, a szüzesség vértanúja – Hetvenegy éve, 1945. március 23-án, a Balatonfűzfő melletti Litéren meggyilkolta egy szovjet katona, mert hevesen ellenállt, amikor meg akarta erőszakolni, és a többi lányt is erre biztatta. Akkor már négy éve történt, hogy szüzességet fogadott, noha apáca nem lehetett. Fiatal kora ellenére roppant tudatos hitvalló volt. A Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségének tagjaként azon dolgozott, hogy a munkások körében is jelen legyen a krisztusi örömhír.
A Magyar Katolikus Egyház túlélési stratégiái a XX. században címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztálya április 1-jén, az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A résztvevők – Gárdonyi Máté egyháztörténész, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára; Koltai András történész, a Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltárának főmunkatársa; valamint Tóth Krisztina egyháztörténész, az MTA–PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa – azt vitatta meg, milyen kihívásokkal kellett szembesülnie az egyháznak ebben a korszakban.
Hat arc, hat férfiarc. Az idő különös „megcsalásaként” ötven évvel korábbi hang zeng a szószékről… Ijjas József püspök, apostoli kormányzó pontos, szépen kimért szavai hangzanak fel. S az arcok csillogásában ötven évvel korábbi tekintetek ülnek. Igaz, a vonásokat fél évszázad alatt megfaragta az idő, a szemek azonban a régi módon csillognak. Hat frissen szentelt pap 1966. április 11-én a szegedi székesegyházban: Horváth Sándor, Kisházi Kovács László, Laczkó Ferenc, Szigeti Antal, Tölgyes Tibor és Vasáros József. Indulnak. „Fogadd, kegyes Atya ezt az áldozati adományt, ezt a szeplőtelen hat fiatal életet. Szenteld meg, változtasd át őket, mint ahogyan az Isten népének munkájából kenyér és bor kerül az oltárra, s az Úr átváltoztatja és visszaadja Isten népének mint saját testét és saját vérét, annak lelke táplálására és üdvösségére. Így adjuk át mi is ezeket az ifjakat az egyház papjai nevében. Változtassa át őket az Úr, s szentelje őket a papi rend szentségében.”
Huszonhat országból kétszázötvenkilenc levelet írtak a gyerekek a pápának. Ezek közül harminc olvasható a nemrégiben megjelent Kedves Ferenc pápa! című kötetben. A levelek írói ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel a szentatyának: Hogyan tudott Jézus a vízen járni? Láthatnak-e minket a mennyből a meghaltak? Mit csinált Isten, mielőtt megteremtette a világot? Hol szeretsz a legjobban imádkozni? Mit szeretnél még tenni, hogy szebb és őszintébb legyen a világ?
Először meglepett. Mára sem vált megszokottá. Húsvét ünnepén délben ismét elhangzott: „És kérlek benneteket, hogy ne feledkezzetek el imádkozni értem!” Ha igazán érteni akarjuk, idézzük fel három év után megválasztása estéjét, amikor Ferenc pápa először kérte imáinkat. Akkor mondta ki először, miért teszi.
Az Isteni Irgalmasság VII. Országos Konferenciája Mátraverebély-Szentkúton – Irgalom, irgalmasság, irgalmasnak lenni – a közbeszédben sokszor szánalmat keltő értelemben használjuk ezeket a kifejezéseket, amikor a feljebb való ember (a gazdagabb, sikeresebb, szabad, egészséges) lehajol a szerencsétlen gyöngéhez, s ezzel nagylelkű gesztust gyakorol, megszánja a másikat. Az irgalmasság azonban sokkal mélyebb értelmű, egészen más tartalmú. Az irgalmasság szeretetgesztus, amelyet Isten gyakorol az emberrel, minden emberrel szemben – nem is akármilyen módon, hanem Fia küldetése és élete árán! –, s amely irgalmas őscselekedet, archetípus nyomán nekünk is irgalmat kell gyakorolnunk másokkal szemben. Az irgalom gyakorlásában – mert ettől válik azzá – az isteni irgalom arca rajzolódik ki. Az irgalom tehát nem a nyomorúságos megszánása, hanem az ember fölemelése.