„Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul?”
Fotó: Kissimon István (képgaléria)

 

Fenséges az áprilisi Balaton. Ennek főleg a nagy szél, a tekintélyes hullámok az okai. Az idő egyébként verőfényes; sok gyerek, család napozik, fagylaltozik, nézelődik a balatonfűzfői strandon. A tó kiöntött, de csak épphogy: közvetlenül a part mellett bokáig áll a víz, az anyukák aggodalommal figyelik kíváncsi, vigyázatlan, a veszélyes sávot újra meg újra megközelítő gyermekeiket. A füvön piciny tavacskák alakultak ki, az egyiken kacsa ringatódzik. Elömlik rajtam a derű, és közben mégis van bennem egy kis félsz, annyira tekintélyt parancsoló, szilaj a néha két méternél is magasabbra felcsapó víztömeg. A Balaton számomra valamiképpen mindig istenélmény volt. Jó most újra itt lenni.

Vagány balatoni lány volt

Bódi Mária Magdolna – akit ezen a környéken mindenki Magdiként emleget – ízig-vérig balatoni lány volt: Szigligeten született, Badacsonytördemicen keresztelték, Köveskálon, majd a Balatonkeneséhez tartozó Mámapusztán nevelkedett, gyermekkori nyarait Zánkán töltötte.
Igen eleven, sőt akár csibésznek is nevezhető, ablakokat becsúzlizó, fára mászó, „bandázó” gyereknek képzeljük el. „Fontos motívum az is, hogy mindenhova biciklivel járt, így az akár az »attribútumának« is tekinthető – mondja Szécsi Ferenc balatonfűzfői plébános. – Az utóbbi években alapítványunkkal nagy lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Magdi emléke tovább éljen – folytatja. – Emléktáblát állítottunk neki Szigligeten, Tördemicen és Köveskálon, ahol tizenhárom éves koráig lakott, tavaly róla nevezték el a fűzfői gyártól a 72-es útig húzódó utcát, tegnaptól pedig – amikor Márfi Gyula veszprémi érsek felszentelte – a Balatonfűzfő és Litér közötti kerékpárút is az ő nevét viseli.
DSC00454Életének egykori helyszíneit így mára zarándokútvonal köti össze. Noha ez most még sokak számára csupán helyi ügynek tűnik, néha magam is meglepődöm, milyen távoli országokból – például Kanadából, Brazíliából – érdeklődnek iránta, kérnek róla képeket, relikviákat. Németországból pedig egészen gyakran érkeznek zarándokok a környékre. Messzebbről furcsa módon jobban észreveszik, mint itt. De ha novemberben lezárul a boldoggá avatás egyházmegyei szakasza, és az ügye kikerül Rómába, gyorsan ismertebbé válik majd. Lehetne belőle a magyar fiatalok patrónusa, már csak azért is, mert az életét már előre értük ajánlotta fel.”

Szent és profán

Korán, negyed tízre érkezünk a litéri temetőhöz, ahol tíztől három püspök – Márfi Gyula, Palánki Ferenc és Seregély István – részvételével Bódi Magdi boldoggá avatásáért fognak imádkozni. Egy kávé reményében visszatérünk a község központjába. Útközben szénásszekér, fűnyíró gépet toló férfi jön szembe, autót szinte nem is látunk. Épphogy csak megérkeztünk, és máris békésebbek, lassabbak vagyunk, mint Budapesten.
A vendéglő ablakmélyedésében faszobrocska: nőalak szerzetesire emlékeztető ruhában. Mária lenne? Ilyen ábrázolását még nem láttam. Talán Bódi Magdi az, talán általában a szüzesség szimbóluma: arca rejtve van, testtartása védekezőnek tűnik. Különös a jelenléte a profán környezetben. Valami nagyon fontosra mutat rá Magdival és keresztény értékeinkkel kapcsolatban. Szent és profán átjárja egymást, nem lehet köztük éles határvonal. Noha gyakran gondoljuk úgy, hogy csak kitüntetett helyek alkalmasak hitünk mély megélésére, a lényeg éppen annak felismerése lenne, hogy mi magunk mindenütt ugyanazok vagyunk, így hol a strandon, a napfényes víztükörre rácsodálkozva, hol a templomban, hol biciklizés vagy munka közben ébredünk rá, hogy kicsik vagyunk ugyan, de Isten már régóta gondol ránk.

A szüzesség vállalása

Visszafelé tartva bicikliscsapatot veszünk észre a bolt előtt. A zarándokok azok, akik tegnap Magdi emlékére hetven kilométert tettek meg Szigligettől Balatonfűzfő-gyártelepig. Juhász Gábor vizafogói plébános, a bringázás szerelmese a vezetőjük. Szívesen, lelkesen mesél: „Sokat olvastam Bódi Magdiról, megérintett a lénye. A szüzesség iránti vonzalma, elköteleződése a saját hivatásomról, pappá válásomról, tisztasági fogadalmamról is elgondolkodtat. Főleg mostanában, amikor már nagypapakorban vagyok, de nincsen unokám. Azt hiszem, a cölibátus olyasmi, amibe egy életen át nő bele az ember. Talán akkor érthetjük meg a legjobban, ha az egyetemes felől tekintünk a részlegesre, és nem fordítva. A szűzi életmódra ugyanis a mennyek országáért vállalkozunk, amire annyira vágyunk. De milyen lesz a mennyország? Ott hitünk szerint az emberi természetünk feletti teljes uralmat fogjuk megélni, amelyet az egyházatyák a tánchoz hasonlítanak. De azt hiszem, a bringázásra is hasonlítani fog. Arra az örömre, amit akkor tapasztalunk meg, amikor gyönyörű tájakon át önfeledten pedálozunk.”

Isten a munka világában

A temetőben elmondjuk a Bódi Magdi boldoggá avatását kérő imát. Ez végigveszi életének fontos, kérdéseket ébresztő állomásait: törvénytelen származású lévén nem lehetett szerzetesnővér, így a munkások életét élte a fűzfői Nitrokémia Rt.-nél. Megütik a fülemet ezek a szavak: „Készségesen ment sugározni az isten- és emberszeretetet a rólad megfeledkezett, de jobb sorsra érdemes munkások közé.” Itt mintha kollektív ítélet mondatna ki „a” munkásokról, akik vallástalanul, Isten nélkül élik az életüket. Noha egyáltalán nem természetes, hogy a hit ne legyen, ne lehessen jelen a munka világában is. Mintha ez az ima már eleve feltételezné, hogy ez így van, és azt sugallná: az evangélium kizárólag a hitét mélyen megélő egyszerű munkáslány révén találhatott utat a fűzfői gyárba. Palánki Ferenc püspököt kérdezem erről: „A probléma ma is ugyanaz, mint akkor – válaszolja: – sokan nem engedik be az életükbe Istent, de ha a hitbeli elkötelezettség eleven személyes példájával találkoznak, megváltozhatnak. A lényeg a hiteles, vonzó példa, amit kinek-kinek a maga életében, többek között a munkahelyén kell felmutatnia.”

A világban élt

A temetőből az iskolához vezet a tömeg útja. A korábbi önkormányzati iskolát ma a református egyház üzemelteti, a kapun az „…erejük megújul” idézet fogadja a belépőt Ézsaiás/Izajás próféta könyvéből. „Bódi Magdi példáját azért tartom különösen is megkapónak, mert nem egyházi személy, hanem munkás volt – hangsúlyozza Szedlák Attila, Litér polgármestere. – Olyan ember, akinek az istenszolgálat nem a »foglalkozása« volt: a világban élt, és nem is könnyű életet, ezért sokkal szélesebb körben hathat a példája, mint ha egy lett volna a sok-sok szentségre törekvő szerzetesnővér közül. Fontosak a jó példák, ahogyan fontosnak tartom azt a szerepet is, amelyet a református általános iskola és általa a kereszténység a községünk életében betölt.”
„A keresztény erények hősi fokban való gyakorlása a mai kortól kissé idegen – de egy olyan kedves, természetes lány példája, mint Magdi volt, talán képes mégis hozzáférni a fiatalok lelkéhez” – kapcsolódik beszélgetésünkhöz Keszey János, Balatonalmádi polgármestere. – Képes lehet megértetni velük, hogy kereszténynek lenni nem csupán bizonyos szertartásokon való részvételt vagy a hittanórákra járás kötelességét jelenti, hanem valami sokkal személyesebbet.”
A szobor megkoszorúzása előtt Molnár Péter írását olvassák fel, amely azt hangsúlyozza, hogy hiába halt Magdi fiatalon erőszakos halált, élete nem volt beteljesületlen: áldozatát Isten elfogadta, vértanúsága által a jó, a szeretet ereje növekedett a világban.

A szeretet mértéktelensége

A mise is a húsvét, a feltámadás derűjének jegyében kezdődik. A szentlecke az életét egészen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelő asszony, Tabita Péter általi feltámasztásának története az Apostolok cselekedeteiből. Az evangélium előtt pedig ezt a zsoltárt énekli a gyermekkórus: „Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul mindazért, amit nékem adott? (…) Drága dolog az Úr színe előtt szentjei dicső halála. (…) Bemutatom néked a dicséret áldozatát, és az Úr nevét hívom segítségül.” Megható a vékony, kissé fátyolos, néha meg-megremegő lányhangot hallgatni, mert nemcsak az Isten iránti mérhetetlen bizalom, hanem a kicsinység tudata, a félelem is kicsendül belőle. Mind­azok félelme, akik tökéletlen ember létükre valami igazán nagyot akarnak tenni Isten dicsőségére.
Az evangéliumból ma Jézus radikális szavai a leghangsúlyosabbak: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” Palánki Ferenc prédikációjában azt a kérdést teszi fel, hogy mit ünnepelünk, mit lehet ünnepelni egy fiatal nő erőszakos halálán. Nem a szörnyű eseményt, hanem azt a mindent felajánló szeretetet ünnepeljük, amelyet Jézustól tanult el, vagyis rajta keresztül Isten szeretetét, amely sosem fogy el. Az emberi szeretet véges, és feltételekhez kötődik. Ám nekünk éppen a szeretet mértéktelenségét és feltétlenségét kellene eltanulnunk Istentől, aki nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk. Hogy mindennap meg akarjunk halni önmagunknak, ily módon követve a vértanúk példáját. Hogy igazán higgyünk, de ez ne csupán egy érzés legyen, hanem tettekben is megnyilvánuljon.

Szerette az életet

Mise után két rokonnal beszélgetek. „Apám volt Magdi bátyja. A szüleink már kiskorunktól kezdve belénk plántálták a Magdi iránti érdeklődést, és ezzel együtt az elvárást, amit az ő példája jelent – emlékezik Kovács Elemérné
Bódi Mária. – De ne gondolja, hogy ez szigorúságot, túlzott fegyelmezést jelentett. A családi hagyományban ugyanis mindig hangsúlyos volt Magdi vidám természetének, viccelődéseinek, szép hangjának és dalos kedvének emlékezete. Ahogy az is, hogy noha öncélúan nem dacolt a szüleivel, nagyon határozottan járta a maga útját, és akár velük szemben is kiharcolta, amit elhatározott.”
„Tizenhat éves koromban kaptam egy füzetet édesapámtól, Magdi fivérétől, amelyben a frontról való hazatéréséről írt verse szerepelt – szólal meg Bódi János. – Ebben annak a döbbenetének is hangot ad, hogy Magdival ekkor már nem találkozhatott. Feltámadtak benne gyermekkoruk közös emlékei; a Balaton-parti nyaralásoké, csínytevéseké, nótázásoké, Magdi csupa élet lényéé. Azt is mesélte, hogy Magdi főzőtanfolyamon vett részt, és színjátszó csoportba járt. Vagyis olyan vonásait ismertette meg velünk, amelyek kevéssé rokonok a szent életről alkotott általános elképzelésekkel. Talán ez a téves hozzáállás is oka lehet, hogy a mély vallásosság sokak számára ellentétes mindazzal, amire vágynak, amit az élettől kapni akarnak. Magdi nagyon is szerette és élvezte az életet, és éppen azért ajánlotta fel, mert a legdrágábbat, a számára legértékesebbet akarta Isten kezébe helyezni.”