Az ifjúságpasztorációról Kecskeméten

Ifjúságpasztorációs konferenciát tartottak április 23-án a Kalocsa–kecskeméti főegyházmegyében, a kecskeméti Szent Család-plébánián. A programra az egyházmegye különböző részeiből érkeztek papok, hitoktatók, pedagógusok és az ifjúság nevelésében érdekelt vendégek.

Latin-Amerika népi vallásosságáról

Április 26-án tették közzé Ferenc pápának a Latin-Amerikai Pápai Bizottsághoz intézett, március 19-én aláírt levelét. A bizottság március 1-je és 4-e között tartotta közgyűlését a következő címmel: A világiak nélkülözhetetlen elkötelezettsége a közéletben. Ferenc pápa részt vett a közgyűlésen, és kötetlen módon szólt a bizottság tagjaihoz. Üzenetében összefoglalja akkori megfontolásait, és továbbgondolásra ajánlja őket.

Levél a fogvatartottakhoz

Marcello Semeraro, a Róma közeli Albano püspöke március 5-én meglátogatta Velletri város körzeti büntetés-végrehajtási intézetét, és szentmisét mutatott be a fogvatartottaknak. Ebből az alkalomból a foglyok levelet írtak Ferenc pápának, és arra kérték Semeraro püspököt, hogy adja azt át a címzettnek.

Útkeresés az ifjúságpasztorációban – Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának konferenciája Szegeden

Együtt az úton az ifjúsággal. Válasz ­Isten hívására a digitális és multimédiás világban – ezzel a címmel tartották meg az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa egyetemi és ifjúságpasztorációért felelős püspökeinek és országos referenseinek találkozóját április 27. és 29. között a szegedi Gál Ferenc Főiskolán.
Az egyetemi és ifjúsági pasztorációval foglalkozó ülésszakon huszonhat országból közel hatvan nemzeti felelős vett részt. A tanácskozás a jövő év tavaszán tartandó barcelonai európai szimpóziumot előkészítő munkafolyamat része volt. Idén március 1. és 4. között Máltán rendezték meg a kateketikai felelősök találkozóját. Ennek folytatásaként a szegedi program az előkészületi munkafolyamat második állomása volt.

Közös úton

A közelmúltban számos olyan teológiai írás magyar fordítása látott napvilágot, amely a Szenthagyomány témáját tárgyalja. Nagy öröm, hogy ebben a sorban most egy magyar teológus, Török Csaba, az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskola fundamentálteológiai tanára kiváló munkáját veheti kezébe az érdeklődő olvasóközönség.

Hogyan érjük el a fiatalokat? – Háttérbeszélgetés a CCEE szegedi konferenciáján

Mivel kezdjük az ifjúságpasztorá­ciót? Hol érjük el a fiatalokat? Hogyan befolyásolja munkánkat a kulturális környezet? – kérdeztük az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) ifjúság­pasz­to­rációs felelőseinek találkozóján Marek Jędraszewski érseket és ­Michel Remeryt, a CCEE főtitkárhelyettesét.

Zárógondolatok a találkozón

Az európai püspöki konferenciák egyetemi és ifjúságpasztorációs felelősei – válaszként a fiatalok felvetéseire – megfogalmazták azokat a legfontosabb magatartásformákat, amelyeket el kell sajátítaniuk azoknak, akik fiatalokkal dolgoznak: „jelen lenni, meghallgatni, támaszt nyújtani és kísérni”.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.