A kötet A Szentírás és a Szenthagyomány viszonya. Kísérlet egy megújult katolikus értelmezésre a Dei Verbum fényében címmel jelent meg az Új Ember Kiadónál. E könyv formában most kiadott mű a szerző habilitációs dolgozata, amelyet 2005-ben védett meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.
Az értekezés hallatlan alapossággal, kimagasló szakértelemmel, kreatívan és az idegen nyelvű szakirodalom legszélesebb körű bázisára támaszkodva dolgoz fel egy olyan témát, amely már a II–III. századtól jelen volt a teológiai reflexióban, de igazán akut kérdéssé csak a XVI. századi reformáció kihívásai kapcsán vált, és tisztázása azóta is fejtörést okoz a teológusoknak. A Szentírás és a Szenthagyomány kapcsolatának megértése kulcsfontosságú, több szempontból is. Szent II. János Pál pápa Ut unum sint kezdetű enciklikájának (73. pont) gondolatát vezérfonalként véve a szerző mindenekelőtt a kérdés ökumenikus horderejét hangsúlyozza, s értekezését az ökumenikus párbeszéd eredményeire, ugyanakkor még megoldásra váró nézeteltéréseire tekintettel dolgozza ki. Igazolja, hogy a protestáns teológia már az 1960-as évektől jelentős lépéseket tett a lutheri „sola Scriptura” („egyedül a Szentírás” – a szerk.) egyoldalúságainak leküzdéséért és a Hagyomány pozitív értékeléséért. Ugyanakkor a katolikus teológia is túljutott a XX. században azon, hogy a „két forrás”- elméletet tekintse hivatalosan mérvadónak és kötelezőnek. A II. vatikáni zsinat Dei Verbum kezdetű konstitúciója véglegesen maga mögött hagyta ezt a teóriát.
A szerző számos példán bemutatja azt is, hogy a mindkét oldalon tapasztalható szemléletváltozás hogyan jelent meg az ökumenikus párbeszéd közelmúltbeli dokumentumaiban. Török Csaba könyve arról is meggyőz, hogy a Szentírás és a Szenthagyomány viszonyának tisztázása a katolikus egyház belső életét tekintve is alapvetően fontos. Csak e kapcsolat helyes értelmezésének fényében lehet választ adni egy sor egyéb kérdésre. Például arra, hogyan viszonyul egymáshoz dogma és kinyilatkoztatás (vö. Mária-dogmák), történetkritikai és teológiai Szentírás-értelmezés (vö. a Biblia értelmezésének módjai), apostoli hagyomány és kulturális hagyomány (vö. az inkulturáció kérdése), korábbi és későbbi liturgikus hagyomány (vö. viták a liturgikus tradíciókról), zsinati kontinuitás és megújulás (vö. a II. vatikáni zsinat értelmezése). A Szentírás és a Szenthagyomány közötti viszony tisztázása elsőrendű feladattá teszi a szerző számára a hagyomány fogalmának, természetének és fajtáinak meghatározását. Nemkülönben e viszony elhelyezését egy tágabb térben, nevezetesen: a krisztusi kinyilatkoztatással, a Szentlélek vezetésével, az egész egyház küldetésével és a tanítóhivatallal való összefüggésében.
A kötet középponti része a II. vatikáni zsinat Dei Verbum kezdetű rendelkezésének a beható elemzését nyújtja a dokumentum keletkezéstörténetének részletes feltárásával. A szerző itt izgalmas betekintést nyújt magába a zsinati folyamatba is, melynek alakulására oly döntő hatással volt éppen a Dei Verbum szövegének elkészítése. Az isteni kinyilatkoztatásról szóló konstitúció alapján az élő Hagyománynak egy olyan megújított és átfogó fogalmát körvonalazza, mely szerint a Szentlélek vezetésével az egész egyház alanya a Krisztusból forrásozó kinyilatkoztatás apostolok által közvetített aktualizáló továbbadásának, melyben a Szentírásnak megalapozó, a Szenthagyománynak alkotó, a tanítóhivatalnak pedig szolgáló szerepe van.
Most megjelent kötetével Török Csaba jelentősen hozzájárul a Dei Verbum tanításának továbbgondolásához, recepciójának termékeny befogadásához és az ökumenikus párbeszéd előmozdításához. Könyve nem csupán szakteológusoknak és teológiát tanuló diákoknak, hanem a keresztény hit alapfogalmai, különösen a Szenthagyomány kérdésköre iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönségnek is bátran ajánlható.
