Könyv az asztalunkra…

Hogy miért? Tiszta, világos, egyúttal komolyan hívő hangja miatt, amely elejétől végéig jellemzi ezt az írást. Programja, hogy a modern szentírástudomány eredményei minden olvasó számára – tehát a nem szakember, a még be nem avatott számára is – elérhetővé váljanak, illetve lelki hasznot hozzanak, ma éppoly aktuális, mint első megjelenésekor. Kérdései, amelyeket az evangéliumi részletekkel kapcsolatban feltesz, a mi kérdéseink is, akik a jó és szép iránti vágyunkat még nem felejtettük el, de szüntelen megerősítésre szorulunk benne. A válaszok pedig természetesek és találékonyak, egyszerre táplálkoznak Isten szavának és az emberi szónak a szeretetéből, Jézus korának és a mai emberi helyzeteknek az ismeretéből. S mivel élethelyzeteink általában nem lettek könnyebbek, s vívódásaink új helyszíneken, mégis szinte azonos kérdések körül forognak, az intő és biztató sorokra ma is nagy szükség van.
A könyv egyik bevezető írásában olvassuk: „A Biblia nem égből pottyant isteni levél, hanem emberi könyv is, könyv a könyvek között. Mert Isten egészen gyöngéden kapcsolódott bele az emberek egymással folytatott dialógusába. A mi szavainkat akarta használni, hogy megértsük őt. (…) Amint ember lett az emberek között, úgy tett könyvet az asztalunkra a többi könyvünk közé, s ennek a könyvnek igazi nagysága csak az előtt nyílik meg, aki emberi esetlegességeit, fogyatkozásait s a többi könyvvel való testvéri kapcsolatát nem szégyelli tudomásul venni.” Irigylésre méltó és mesteri, ahogy Jelenits tanár úr beavat ebbe a testvéri párbeszédbe. Nem kultúr- vagy irodalomtörténeti utazásra hív, egyértelműen Jézust kíséri. A magyar és a világirodalom remekei, ismerős vagy még alig látott darabjai mégis szépséges párbeszédbe lépnek a bibliai igékkel, a mező liliomai az októberi pipacsokkal, hogy csak egyetlen példára utaljunk Máté és Lukács evangéliumából, illetve Sylvia Plath egy idézett versének címéből. Az evangéliumok formanyelvének értő olvasása mellett a teológia nagy kérdéseivel és alakjaival folytatott párbeszéd is hozzájárul ahhoz, amit a szerző rejtőzködő, de biztos rutinjának nevezhetünk: a fontosabb témák megértését Ratzinger, Schillebeeckx, Guardini, Grundmann, Pesch és mások idézetei is segítik. Ez a többszörös párbeszéd mai, még ifjabb szereplőkkel folytatható és folytatandó, annak ellenére, hogy a bezárkózás és a középszerűség kísértése ma elevenebb, mint valaha.
Úgy tűnik, az ember végül csak szeretettel, egyetlen figyelemmel fordulhat környezetéhez. Az evangéliumok figyelmes olvasója most türelmesen szólítja meg olvasóját. Keltegeti benne a figyelmet az iránt, aki „szóvá tette” önmagát.