Nem időzített könyv

A bódult-kíváncsi, a feldúlt utcákon merészen csatangoló fiatalemberéiben és a többnyire fűtetlen kollégiumban kucorgó, napokat végigevő-végigolvasó fiatal lányéiban. De bármilyen pontosak, korhűek az ’56-os díszletek s a kádári restauráció ábrázolása, figyelmünket mégsem (csak) ez köti le; nem is kötheti, hiszen a fősodor és a főszereplők mellett szemfájdulásig-szívfájdulásig nézegethetünk egy sokgenerációs családi kaleidoszkópot. Mindazonáltal az ezeket az először reményteli, majd a szovjet tankokkal hamar reménytelenségbe fojtott történelmi napokat felidéző, nagyon plasztikus részletek a korabeli filmhíradók verbális édestestvérei: „A téren csend. A Báthory utca sarkán halott. Ballonkabátos fiatal, a mellén kokárda. Ismét az a viaszos sárgaság, az arcon szétfutó, alvadt vércsíkok. Apám közelebb óvakodik. Beleskel a térre, és a szíve kihűl. Halottak borítják a kövezetet. Rengeteg halott. Feltűnik a korábban látott szőke lány, magányosan bukdácsol a hullák között, kezében az orvosi táska, karján virít a vörös kereszt. A tér különböző pontjai felől még mindig felhangzik egy-egy géppisztolysorozat. Aztán csend.”
Aki pedig egy kicsit is költészettel terhelt elme, annak ráadásként két világhírű vers juthat eszébe olvasás közben. Akár eligazító Ariadné-fonálként, vezetőszálként, a történések labirintusában. Elsőként a címmel logikusan összefüggésbe hozható nagy T. S. Eliot-vers, az Átokföldje: „Embernek fia / Nem mondhatod, nem sejted, mást sem ismersz, / Csak egy csomó tört képet.” De ugyanígy elénk úszhat-pöröghet, különösen az apa forradalom utáni „cirkuszmenedzseri” vándorlásaira gondolva, Rilke Körhintájának egy sora is: „Egy nagy vörös oroszlán megy velük…”
A „csomó tört kép” egyébként nemcsak a megidézett, sokszor kalandos sorsú és világvándor ősök és elődök valós és szavakban megörökített alakját jelentheti, hanem az ugyancsak íróvá cseperedett fiú emlékezetében élő, gyakran ellentmondásos (hős volt, vagy antihős, ártatlan áldozat vagy másokat feláldozó besúgó?) „apadarabkákat” is. Személyes emlékeket, amelyek hol csüggesztők, hol magukkal ragadók. De minden epizódban, minden tört képben harag és részrehajlás nélkül, tárgyilagos szeretettel hozzák elénk a mindössze ötvenhét évet s benne tizenöt alkotói évet megélt Kossuth-díjas író, szerkesztő és ösztönös nyelvzseni, Száraz György alakját. Azt a néhol még Szabó István Apa című filmjének legendaperspektíváját is felidéző, különös figurát, akinek úgy kínálgattak MTA-tagságot, hogy még csak érettségije sem volt…
Száraz Miklós György könyve szinte felkínálja a párhuzamot Esterházy Péter Harmonia caelestisével. Csakhogy míg a Péterek egyike az égi harmóniák regiszterében nyomozott apja múltja után, addig a nálánál nyolc évvel ifjabb írótárs most igazi harmonia terrestrist, földi, földközeli, földi maszatoktól sem mentes harmóniát alkotott. A középpontban egy kivárni és mindent túlélni tudó, testi-lelki gyógyításokra kész, nagybetűs Anyával és egy olyan apával, aki képes volt 1984-es amerikai útja alkalmával felvilágosítani a világhírű Kurt Vonnegutot a mi Semmelweis Ignácunk kilétéről. És aki művészpózok helyett igenis tisztelte az emberek többségének közös sorsát, a hétköznapiságot, amikor egyik levelében így írt menyasszonyának: „Nem beszélve arról, hogy én személy szerint inkább bíznék valakiben, aki a napi ebédjét egy Tizenkettő sincs, de az ebéd máris készen! feliratú falvédő alatt fogyasztja el, mint valakiben, aki még a sérvkötőjét is egyéni modell után csináltatja.” Szép morállecke (lenne, lehetne!) ez a mondat mondjuk egy könyvfesztivál bejáratánál, ahol (csaknem) minden szereplő, minden megszólított, porondra lépő író-költő olyan különleges akar lenni. Az ifjabbik Száraz, talán az apai szóra emlékezve, nem öltött semmiféle „én különleges vagyok” maskarát, ruházatot és viselkedést regénye premierbeszélgetése tiszteletére, mégis zsúfolásig megtelt a Millenárison a tágas Lázár Ervin terem. És velünk is az történt, már akkor, a szöveggel való ismerkedés első perceiben, ami az író baráti beszélgetőpartnerével, Szepesi Attila költővel. Beszippantott minket a regény gazdag, színes és igazmondó világa. Ez pedig jóval több annál, amit manapság a legtöbb írásmű nyújtani tud.
Külön öröm végül, hogy a Scolar Kiadónál mostanra már állandó otthona van Száraz Miklós György műveinek, s egy olyan szerző–kiadó együttműködés alakult ki, amelyből elsősorban az olvasók profitálhatnak.