Zárógondolatok a találkozón

„Úgy tűnik, napjainkban leginkább a magánytól félnek a fiatalok, miközben megpróbálnak értelmet adni létezésüknek, igyekeznek megtalálni szerepüket és helyüket ebben »a társadalomban, amely örökbe fogadta őket«; miközben azt szeretnék, hogy szeressék őket és ők is tudjanak szeretni. Nagy és egyúttal rendkívül konkrét kérdéseik gyakran mély aggodalmakhoz, valódi szorongásos állapotokhoz vagy akár depresszióhoz is vezetnek, ha egyedül maradnak a válaszok keresésével: Milyen lesz az életem fél év múlva?; Hogyan válasszam ki a társamat?; Kik az igazi barátaim?; Mit jelent számomra Isten?; Mire használjam az időmet?; Melyek legyenek a legfontosabb dolgok az életemben?; Mi motivál abban, hogy végigcsináljam a feladataimat?; Felérek-e ahhoz a hitbeli tapasztalathoz, amelyre meghívást kaptam?…
Ebből fakad az az ajánlás, amelyet megfogalmaznak mindazok, akik a fiatalok lelkipásztori gondozásával foglalkoznak: tudni kell segítőkész barátjuknak lenni, különösen a nehéz, bizonytalan pillanatokban; olyan embernek lenni, aki inkább meghallgat, mint ítélkezik; támogatni mindenkit abban, hogy értéknek tartsa és fejlessze képességeit; és legfőképpen tudni kell úgy kísérni a fiatalokat, hogy saját felelősségükre ráébredve haladjanak útjukon az érettség felé.
A találkozó résztvevői által bemutatott számos tapasztalat arról árulkodik, a fiatalok vágynak arra, hogy adjanak az idejükből másoknak, megosszák tudásukat és erőforrásaikat. A kontinens szinte minden részéről érkező példák – különösen azok, amelyek a hit hirdetésével, a szeretetszolgálattal vagy a társadalmi igazságtalanság elleni „harccal” kapcsolatosak – jól megmutatják, hogy a fiatalok, ha megfelelő ösztönzést kapnak, képesek komoly válaszokat adni, kilépni önközpontú világukból, és eljutni hitük lényegéig.
A fiatalok valójában nem utasítják el a találkozást, a kapcsolatot, az egyházat, sőt, keresésben vannak, és igaz, mély kapcsolatokra vágynak kortársaikkal, papjaikkal és Jézus Krisztussal. Úgy tűnik, a legjobban az ítélkezéstől félnek. Olyan egyházat akarnak tehát, amely nem fél attól, hogy olyan javaslatokkal, kihívásokkal forduljon feléjük, amelyek akár azt is kívánják tőlük, hogy erőfeszítéseket tegyenek.
Amikor valakinek nincs munkája – és ez gyakran összefügg azzal, hogy nem sikerült elvégeznie az iskolát –, különösen megnő benne a bizonytalanság érzése. A fiatalok ebben a helyzetben képtelennek érzik magukat arra, hogy felépítsék a jövőjüket, nem bíznak magukban. Európában sajnos riasztó mértékben nő a munkanélküli fiatalok száma. Az inaktivitás társadalmi és gazdasági téren is rendkívül káros, ám az igazi dráma a személyiség szintjén játszódik le. „Az inaktív fiatalok számos problémája láthatatlan, kis bizonyosságok mögé rejtőzik, amelyek gyakran valódi és sajátos szenvedélybetegséggé alakulnak át” – mondták a fiatalok Szegeden.

(A következő ifjúságpasztorációs szimpóziumot 2017. március 7-én rendezik meg Barcelonában. Témája a fiatalok kísérése a hit útján.)