Egymás szemébe tekintve megláthatjuk Istent

„Isten sosincs offline” – ez az idei KELET, azaz a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának mottója, és péntek délutáni megérkezésünktől kezdve óráról órára egyre többször halljuk is Szombathelyen, hogy legyen min gondolkodnunk. Mit jelent ez pontosabban? A válasz a nyüzsgésben, a fiatalok várakozásában, az esti imában és Beer Miklós nyitó elmélkedésében van elrejtve. Nehéz egy mondatban megfogalmazni; valami olyasminek a megsejtése, hogy legyünk bár otthon vagy úton, egyedül vagy sok ember között, mindenütt egy „nagy, ismeretlen úr” vendégei vagyunk, aki „elrejtetlenül rejtőzködik” az életünkben.

A hét szentje Damjáni Szent Péter (február 21.)

Egy sokgyermekes család utolsó gyermekeként született. Korán árvaságra jutott, nélkülözésekkel töltötte ifjúkorát. Később egyik bátyja, Damianus segítette, aki időközben Ravenna főpapja lett, és felismerte testvére különleges értelmi képességeit. Péter hamarosan jártasságra tett szert a kánonjog és a teológia területén. Eleinte Ravennában, majd Faenzában, végül Pármában folytatta tanulmányait. Huszonöt éves korára már híres pármai és ravennai tanárként ismerték.

Villanófényben Varga László – a csend tettekre hív

Karl Rahner gyakran idézett gondolata – ,,a holnap hívő embere vagy misztikus lesz, vagy nem létezik többé” – az Istennel való, a Szentlélek által közvetített bensőséges egyesülés fontosságára irányítja a figyelmet. Varga László atya is erről beszél, amikor istenkeresését a „józan misztika” kifejezéssel határozza meg. „Életem Isten állandó jelenlétében való lét” – így írja le belső megtapasztalását arról, hogy Isten folyamatos útmutatása vezeti őt. Ez a bensőséges kapcsolat egy szenvedélyes istenkeresés eredménye.

Raoul Wallenberg-díjjal tüntették ki Beer Miklós váci püspököt és Hofher József jezsuitát

Raoul Wallenberg-díjat vehetett át mások mellett Beer Miklós váci megyés püspök és Hofher József jezsuita szerzetes (képünkön jobbra) január 17-én a Holokauszt Emlékközpontban. A kitüntetéssel azok tevékenységét ismerik el, akik a zsidók tízezreit megmentő svéd diplomatához méltó példát mutatnak humanizmusból.

Életadó közösségeink – az egri lelkipásztori napokról

Tudunk-e életet adóan együtt élni a ránk bízottakkal, közösségünk tagjaival, a körülöttünk lévőkkel? Az idei esztendőben az emberi kapcsolatok átgondolására hívta Egerbe a résztvevőket a lelkipásztori-teológiai napok szervezője, az Országos Lelkipásztori Intézet. A január 23. és 26. között tartott nagy múltú szakmai rendezvényt szentmisével nyitotta meg Ternyák Csaba érsek. A főpásztor vezetésével a közösség imával emlékezett meg a veronai buszbaleset áldozatairól, és Isten segítségét kérte a szenvedők számára.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.