Raoul Wallenberg-díjjal tüntették ki Beer Miklós váci püspököt és Hofher József jezsuitát

Fotó: Merényi Zita

Beer Miklós váci megyés püspököt az elesettek érdekében végzett missziói szolgálata, elkötelezettsége, egyházújító tevékenysége és teljes életműve tette érdemessé a kitüntetésre. A díjazott az elismerést megköszönve elmondta, katolikus püspökként Jézus Krisztus evangéliumát képviseli, aki maga választotta meg, hogy gyermekként hova születik. A születés nem lehet előjog, de hátrány sem – tette hozzá a főpásztor.
Raoul Wallenbergnél senki sem lehet keresztényibb példakép, hiszen az életét adta oda másokért – mondta el a Magyar Kurírnak Beer Miklós. – „Nem számolgatott és nem latolgatott, azt hiszem, ott akkor ő mindent odaadott.” Angelo Rotta szentszéki nagykövet, Wallenberg kortársa is mindent megtett a zsidókért – fűzte hozzá a főpásztor. – Hogy ennek emléke mégsem él elevenen a köztudatban, annak valószínűleg az lehet az oka, hogy ő nem erőszakos halállal halt meg.
Hofher József szintén az elesettekért végzett missziói szolgálatával és teljes életművével érdemelte ki a Raoul Wallenberg-díjat. A jezsuita szerzetes vallja, hiteltelenné válik az egyház, ha nem lesz a szegények egyházává is – hangzott el a laudációban.
Hofher József szerint az ifjúság példaké­pének lenni óriási teher. Ezért a jelenlevők imáit kérte, hogy életében valóra válthassa a jézusi gondolatot: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .