Európa
Határozat az indiai erőszakról – Az Európai Unió és India között zajló csúcsértekezlet során Marseille-ben számos más téma mellett felmerült az ázsiai országban uralkodó erőszak kérdése is.
Határozat az indiai erőszakról – Az Európai Unió és India között zajló csúcsértekezlet során Marseille-ben számos más téma mellett felmerült az ázsiai országban uralkodó erőszak kérdése is.
Elhunyt a Templeton-díj alapítója – A „vallási Nobel-díj” alapítója, Sir John Templeton kilencvenöt éves korában, a Bahamaszigeteken, Nassauban halt meg július 8-án. A Tennessee államból származó, presbiteriánus vallású John Templeton fiatalkorában misszionáriusnak készült, ám végül az üzleti pályát választotta. Meggyőződése volt, hogy a tudomány és a vallás nem állnak szemben egymással.
Az egység karizmájáért – A Fokoláre mozgalom új elnöke – Chiara Lubich egyik legközebbi munkatársát, Maria Vocét választották meg a mozgalom új elnökének. Személyére szinte egyhangúlag szavaztak a közgyűlés résztvevői július 7-én Castel Gandolfóban. A Fokoláre mozgalom új társelnöke Giancarlo Faletti atya lett, aki korábban társfelelősi tisztségben szolgált.
„Szent Erzsébet-fillérek” – A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) tavasszal felhívással fordult az ország egyházi oktatási intézményeihez, „Szent Erzsébet-fillérek" elnevezéssel gyűjtési versenyt hirdetett. Ehhez csatlakozott a szombathelyi Püspöki Általános Iskola is. Az akció lényege az volt, hogy a forgalomból kivont egy- és kétforintosokat összegyűjtve karitatív célokat valósítsanak meg a tanulók.
Keresztelő Szent János születése (Június 24.)- Hat hónappal az angyali üdvözlet előtt az Úr elküldte Gábor angyalt a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariás paphoz János születésének örömhírével. Hat hónappal idősebb Jézusnál. Ő a legnagyobb a próféták között, hiszen nemcsak hirdette, hanem meg is mutatta kortársainak az Üdvözítőt.
Egy titokzatos firenzei festő műremeke került elő – Európára szóló szenzáció lehet a Móra Ferenc Múzeum birtokában lévő Angyali üdvözlet című késő reneszánsz festményből.
Megfelelő alkalom és megfelelő helyszín volna… – Elképzelhető – válaszolhatnánk -, hiszen érvényes meghívással rendelkezik. De ez még nem biztat sok reménynyel, hiszen majdnem minden államfő meghívta országába a Szentatyát, aki csak találkozott vele. Benedek pápa utazási gyakorlatát figyelve megállapíthatjuk: kicsi a valószínűsége, hogy „egyszerű”, az 1991-eshez hasonló lelkipásztori látogatást tegyen. Utazásainak apropóját többnyire valami nagyobb esemény, szimbolikus üzenetet hordozó alkalom adta.
Levelek az Adoremus Juniorról – (A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola tanulóitól) – „Szerintem tele van szép rajzokkal, és így könnyebb megérteni a misét a gyerekeknek.” Zsiborács Dominika 3. osztályos
„Keresztény emberek írták, Krisztushoz fűződnek a történetek, érdekes.”
Haraszti Emese 3. osztályos