Új Ember

Duna Univerzum

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő so­ro­zat (1993)

A vi­lág száz­nyolc­van­négy vá­ro­sá­ban van met­ró. Leg­elő­ször a lon­do­ni épült meg, 1863-ban. (Váll­ve­re­ge­tés­sel mond­hat­juk: a bu­da­pes­ti a har­ma­dik, 1896-ból — a lon­do­ni mel­lett csak a chi­ca­gói elő­zi meg.) A vo­na­lak Sanghajban a leg­hos­­szab­bak, együtt­vé­ve négy­száz­hu­szon­há­rom ki­lo­mé­te­re­sek, a leg­több ál­lo­más New York­ban van (négy­száz­hat­van­nyolc), s vo­nal­ból is ott van a leg­több (hu­szon­hét), a leg­több utast pe­dig a to­ki­ói szál­lít­ja, na­pon­ta több mint nyolc és fél mil­li­ót. Met­ró­ügy­ben Lille is dom­bo­rít: Eu­ró­pá­ban el­ső­ként e fran­cia vá­ros­ban köz­le­ked­tek VAL rend­sze­rű, au­to­ma­ti­kus mű­kö­dé­sű, ve­ze­tő nél­kü­li sze­rel­vé­nyek. Nem te­he­tek ró­la, le­nyű­göz­nek a szá­mok és a le­gek. Ezért hát a mi­nap a pá­ri­zsi met­rón, bár ren­de­sen el­ke­ve­red­tem, csak az járt a fe­jem­ben: a vi­lág má­so­dik leg­több vo­nal­lal (ti­zen­hat­tal) és ál­lo­más­sal (há­rom­száz­nyolc­van­eg­­gyel) ren­del­ke­ző há­ló­za­ta ez.

Heinrich Böll (1917—1985) No­bel-dí­jas né­met író, mű­for­dí­tó de­cem­ber 21-én szü­le­tett Köln­ben, ahol egy ka­to­li­kus ele­mi is­ko­lá­ban ta­nult. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú kez­de­tén be­so­roz­ták a Wehrmachtba, né­hány hó­na­pig Ma­gyar­or­szá­gon is szol­gált. A het­ve­nes évek­ben a Nem­zet­kö­zi P. E. N. Club el­nö­ke volt. 1972-ben mun­kás­sá­gá­ért No­bel-díj­jal ju­tal­maz­ták. A vi­lág­há­bo­rú után ő volt az el­ső né­met író, aki el­nyer­te ezt az el­is­me­rést.

Bacsa Dávid

Itthon vagyok

Vonatfütty… az állomás füstje csapta meg
orromat, s az este köpönyege terült
    a városra.

Mintha vízcseppek koppannának
    a peronra,
úgy hangzott léptem a szürke köveken,
s vitt az utam, nem is tudom, hova…

Akkor eltűnődtem a városon,
    mely körülvett.
Gyermeki kacajok s álmok úgy törtek rám,
akár a természet dallamára felbukkanó
    éji bogarak.

Nincs más, csak fény és va­ló.
Nincs sö­tét­ség és ha­lál a vi­lá­gon.
A ten­ger part­ján ál­lunk va­la­há­nyan.
Én is, egy — ama­zok kö­zül va­ló,
Kik a hal­ha­tat­lan­ság hal­ra­já­ra
Há­lót ké­szí­te­nek fo­gás­ra vár­va.

Szerb An­tal (1901—1945) írót, iro­da­lom­tör­té­nészt ja­nu­ár 27-én gyil­kol­ták meg nyi­las hó­hé­rai a balfi mun­ka­szol­gá­la­tos tá­bor­ban. Zsi­dó csa­lád­ban szü­le­tett, hat­éve­sen szü­le­i­vel együtt meg­ke­resz­tel­ke­dett. Hí­vő ka­to­li­kus­ként ne­vel­ke­dett: ke­reszt­ap­ja Prohászka Ot­to­kár püs­pök volt, lelkiatyja Sík Sán­dor pi­a­ris­ta pap köl­tő. Húsz­éve­sen lett a Nyu­gat fo­lyó­irat szer­ző­je. A Pendragon le­gen­da, il­let­ve Utas és hold­vi­lág cí­mű re­gé­nyei nem­zet­kö­zi hír­ne­vet hoz­tak szá­má­ra.