Egy megtérés története
Gondolkodtam darab ideig, vajon papírra vessem-e a lentebbieket, mert a történet nagyobbik fele olyannyira a magánügyem (magánügyünk), hogy nyilvánosságra hozatalát talán tiltja a szemérmesség. Aztán néhány hónap után végül arra jutottam: nem baj, ha mások is megismerik, mit őrizgetek a lelkemben a negyvenedik érettségi találkozóm óta.
Ágnest hamar megszerettem. (Nem ez a neve, de ez a kis „hamisítás” talán megóv bennünket attól, hogy túl sokan ráismerjenek.) Szeretem mindmáig. Az elemi iskolában (akkoriban általánosnak nevezték, de én rendre az otthon tanult kifejezést használom) sodort össze bennünket a véletlen, és a gimnáziumban újra egy osztályba kerültünk.