Innen-onnan

Gyakran esik szó arról, hogy a mai nemzedék nem tiszteli az értékeket, és arról is, hogy mennyi hibát ejtünk a családban a nevelés során. Mit gondol erről kétgyermekes apaként? – faggatták tovább. „A felnőttek sajnos sokszor azt hiszik, hogy a nevelés kérdését megoldják azzal, hogy pénzt adnak a gyerekeknek. A gyerekeknek azonban ennél sokkal fontosabb dolgokra van szükségük: bízni akarnak a jövőben, azt akarják, hogy meghallgassák őket, párbeszédre és simogatásra van szükségük.” (MK)

USA: A házasság védelmében

Az USA legnagyobb vallási közösségeinek vezetői összegyűltek, hogy közösen kötelezzék el magukat a házasság mint egy férfi és egy nő életszövetsége érdekében. December 6-án nyílt levélben fejtették ki közös álláspontjukat az anglikán, baptista, katolikus, evangélikus, zsidó, lutheránus, mormon, ortodox, pünkösdista és szikh vallások magas rangú képviselői. Timothy Dolan New York-i érsek, az Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciájának közelmúltban megválasztott új elnöke, a levél egyik aláírója megállapította: „A széles körű egyetértés az egyébként jelentős vallási különbségek ellenére világos üzenetet hordoz: a házasságra vonatkozó törvény nem egyfajta vallási kényszer, hanem mindenki közös javának védelme.” Bármilyen vallású vagy vallás nélküli személy felismerheti, hogy amikor a törvény a házasságot úgy határozza meg, mint egy férfi és egy nő életszövetségét, akkor törvényesen egymáshoz és gyermekeikhez kapcsol egy anyát és egy apát, megszilárdítva ezáltal az emberi társadalom alapsejtjét – jelentette ki. A levél közzétételére azért került sor december 6-án, mert erre a napra tűzték ki az úgynevezett Proposition 8 indítványt támogatók szóbeli kihallgatását. Ez a 2008-as kaliforniai népszavazás 52:48 arányban az azonos neműek házasságkötése ellen foglalt állást. 2010 nyarán azonban az amerikai állam körzeti szövetségi bírósága alkotmányellenesnek minősítette a népszavazás eredményét. „Elérkezett a pillanat, amikor ki kell állnunk a házasság és örök érvényű jelentése mellett. Reméljük, hogy ez a levél erre bátorít mindenkit” – mondta Dolan érsek. (VR)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .