A Himalája vonzásában
Álltam az ablakban, és próbáltam levegőt venni. Nem ment. Azaz levegőt tudtam venni, de oxigén, az nem volt benne túl sok, érzésem szerint.
Álltam az ablakban, és próbáltam levegőt venni. Nem ment. Azaz levegőt tudtam venni, de oxigén, az nem volt benne túl sok, érzésem szerint.
Hagyományosan október első vasárnapján emlékeznek a vértanúhalált halt Boldog Bogdánffy Szilárd püspökre szülőfalujában, a délvidéki Feketetón. Idén október 7-én gyűltek össze a helyiek és a zarándokok.
Magyarok Nagyasszonya ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta a Gellért-hegyi kereszt új díszkivilágítását, amelynek átadása az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeihez kapcsolódik. Az átadási ünnepséget a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt Sziklatemplom búcsúja alkalmából október 8-án, a szentmisét követően tartották.
VI. Pál pápa és Óscar Arnulfo Romero salvadori érsek mellett Ferenc pápa október 14-én, a Szent Péter téren szentté avatta az irgalmas szeretet négy szentjét is.
Kettős jubileumot ünnepeltek a bátaszéki hívek október 4-én. A Tolna megyei kisváros plébániáját háromszáz évvel ezelőtt alapították, templomát pedig 115 éve szentelték fel.
Rózsafüzér Királynője ünnepén, október 7-én Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megáldotta az erdélyi Mária Rádió szatmárnémeti stúdióját.
Szent Mihály főangyal ünnepén, szeptember 29-én Fazakas Márton apát megáldotta a Csornai Premontrei Apátság felújított konventkápolnáját.