Megnyílt a Mária Rádió stúdiója Szatmárnémetiben

Az ünneplés vasárnap 11 órakor kezdődött a szatmárnémeti székesegyházban bemutatott szentmisével. A bevonulást követően Schönberger Jenő püspök elmondta: a Mária Rádió nagy szolgálatot tesz, hiszen az éter hullámain keresztül az imádságot, az evangéliumot, a szent dolgokat közvetíti, különösen azok számára, akik ágyhoz kötöttek, és nem tudnak elmenni a templomba szentmisére.
„A Mária Rádió egy nagy család, köszönjük meg a létezését a Jóistennek. Ma, amikor a Jóisten akar megszólítani bennünket evangéliuma által, tegyük nyitottá a fülünket, elsősorban azzal, hogy akarjuk befogadni Isten szavát. De a lelkünket is nyissuk ki, hogy szava megtermékenyítsen bennünket. Minden akadályt hárítsunk el Isten igéje elől” – mondta szentbeszédében Schön­berger Jenő. A főpásztor az evangéliumi értékek tiszteletéről beszélt, hangsúlyozva, a keresztény ember úgy szereti Jézus Krisztust, hogy a tanítását is szereti, életre váltja. Jézust szeretni, de a tanítását idejétmúltnak gondolni, mellőzni nem keresztényi viselkedés – hangsúlyozta a főpásztor.
A szentmise végén Kará­cson Tibor, az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója köszönetet mondott a megyéspüspöknek azért, hogy támogatta a szatmárnémeti stúdió létrejöttét.
A főpásztor a szertartás után megáldotta a rádióstúdiót, majd élő adásban méltatta a Mária Rádió jelenlétét a püspöki székvárosban: „Isten mindenütt jelen van, mindenkihez közel van, aki közel engedi magához. A Mária Rádió nagy ajándék, elhozza Isten szavát az otthonokba. Ez különösen azoknak fontos, akik betegek” – mondta Schönberger Jenő püspök.
A stúdió megtekintésére a szatmárnémeti egyetemi hallgatókat és a szentmisén részt vevő híveket is meghívták, akik néhány fős csoportokban látogathatták a helyiségeket.
Az erdélyi Mária Rádió március 30. óta Szatmárnémetiben is hallgatható, az FM 92,3 MHz frekvencián.

Forrás és fotó: Szatmári Egyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..