A bátaszéki templom jubileumán

Fotó: Loósz Róbert

 

Bátaszék középkori eredetű temploma a XVIII. század elején készült egyházlátogatási jegyzőkönyvek tanúsága szerint a török kiűzése után romokban hevert. 1718-ban a középkori ciszterci templom szentélyét helyreállították, így jött létre a település plébániája. Új templomot azonban csak a XX. század elején kaphatott a közösség, amikor a monostortemplom már annyira rossz állapotban volt, hogy nem lehetett tovább várni az építkezéssel. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemplom 1903-ra készült el, és a Pécsi Egyházmegye egyik legnagyobb temploma lett.
A jubileumi ünnep október 4-én kezdődött. Udvardy György pécsi megyéspüspök a bátaszéki és a környékbeli hívekkel közösen szentségimádást tartott, amelyet a papi hivatásokért ajánlottak fel.
Az ezt követő szentmise homíliájában a főpásztor a hetvenkét tanítvány kiválasztásának evangéliumi részletét emelte ki. Mint mondta, Jézus, aki Istent Atyaként ismeri, és tanúbizonyságot tesz jóságáról, a Fiú lelkületével indította útnak a kiválasztottakat. Útra bocsátó szavaiban – „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” (Mt 10,16) – benne van egész személyisége. Egyenesen beszél, nem titkolja, mivel jár a követése. Arra kéri a tanítványokat, hogy eszköztelenül induljanak útnak, a küldő szó erejében bízzanak. Isten országának hirdetését adja nekik küldetésül, és azt kéri tőlük, hogy mindezt békességben tegyék.
Isten békességének átadása mellett Jézus arra is buzdítja tanítványait, hogy semmit ne követeljenek, elégedjenek meg azzal az étellel, amit eléjük tesznek. „Ez nem pusztán azt jelenti, hogy legyenek szerények, hanem azt, hogy osztozzanak azok sorsában, akikhez betértek, azok örömében és bánatában, akikkel találkoznak. Ez megadja a szabadságot is az embernek. Nem ragaszkodom semmihez, hanem elfogadom, amit az Úr nekem ad” – fogalmazott Udvardy György.
Az evangelizáció során fontos az egyértelműség is. Az, hogy világos legyen, a tanítványokon keresztül Isten akar belépni az ember életébe, és aki őket nem fogadja be, az a jó hírt utasítja el. „Erre az evangéliumi radikalitásra a mi életünkben is szükség van. Ne legyen összemosva az igen és a nem, a jó és a rossz. Legyen egyértelmű, hogy Krisztus tanítása az, ami éltet” – mondta a főpásztor.
Homíliája végén a megyéspüspök hálát adott azért, hogy XVIII. századi elődje közösséget hozott itt létre, és „elküldte küldöttét, hogy nevében, helyette, Krisztus küldetésében részesedve hirdesse az evangéliumot”.
Kürtösi Krisztián bátaszéki plébános elmondta, az ő célja is az, hogy ezzel a lelkülettel végezze a szolgálatot, s támogató jelenlétével osztozik a hívek örömében, bánatában. A plébánián ifjúsági csoport, Szent Mónika-közösség és kórus is működik. A házas csoport huszonnégy tagja havonta találkozik, és havonta egyszer tartanak bibliaórát is a plébánián. Tavaly óta pedig a felnőtt megtérőket is várják a katekumenátusra. Idén tizenkét felnőtt készül a beavató szentségek vételére.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .