Obama hitéről

Az Amerikai Egyesült Államok társadalma és vallási arculata jelentős átalakuláson megy keresztül az utóbbi negyven évben. Ennek oka a mexikói és ázsiai – legális és illegális – bevándorlók állandóan növekvő száma. A spanyol anyanyelvű bevándorlók révén az országban mintegy hetven százalékkal nőtt a katolikusok aránya. Amerikában ma már a katolikus felekezethez tartozók csaknem egyharmada latin-amerikai származású.

A közelmúlt egyháztörténete – egy ferences hivatás tükrében

Könyvespolcra

Abban az érdekfeszítő beszélgetésben, amelyet Sill Aba Ferenc idős szombathelyi ferences szerzetes folytatott Szerdahelyi Csongorral, nemcsak egy szerzetes pap lelkipásztori és tudományos eredményekben gazdag életéről olvashatunk derűs és bölcs vallomást, hanem zaklatott történelmi időkről is képet kaphatunk. Ez a kép pedig, éppen azért, mert személyes vallomásban tárul elénk, egyáltalán nem általános, hanem személyesen konkrét.

Hívő keresztény maradt

Száz éve született Szentágothai János

Szentágothai János agykutató professzor egykori televíziós ismeretterjesztő előadássorozatát nemrég ismételte meg az egyik csatorna. Jó volt felidézni kitűnő előadói stílusát, világos okfejtését, rokonszenves személyiségét. Közéleti szerepvállalásának köszönhetően a társadalom szélesebb rétegei is megismerhették, nem csupán pécsi és budapesti tanítványai, akik mindvégig kötődtek hozzá. Egy időben, 1977 és 1985 között ő töltötte be a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztét, 1990 és 1994 között pedig ott volt az első szabadon választott magyar Országgyűlés MDF-es képviselői között.

Luther félreértette Michelangelót

Világ-nézet katolikus szemmel

Talán túlzás lenne azt feltételezni, hogy ha Luther megértette volna Michelangelo szándékát, másképp alakul az egyháztörténelem. Ám feltételezhetően némileg más lett volna a reneszánsz pápák Rómájáról alkotott képe.

A Sixtus-kápolna freskóinak ötszázadik évfordulója alkalmából Manfred Lütz, a Világiak Pápai Tanácsának német pszichiáter tagja rajzolt eleven képet arról a történelmi pillanatról, amikor a Rómában magát egyre idegenebbül érző német Ágoston-rendi szerzetes szembesült a IV. Sixtus pápa által építtetett kápolna épp elkészült freskóival. Pedig a heves természetű fiatal Michelangelo nehezen vállalta a munkát, miután II. Gyula pápa már megrendelt síremléke helyett a kápolna freskóinak elkészítését kívánta tőle.

„Alexandria és egész Egyiptom” új pátriárkája

Tawadros híve a muzulmánokkal folytatott párbeszédnek

Az éppen hatvanesztendős Joseph Tawadros, El-Beheira-i segédpüspök lett a kopt ortodox egyház új feje. III. Shenouda márciusban bekövetkezett halála után a hosszadalmas jelöltállítás végén három jelölt maradt. (A másik két várományos a Kairó belvárosában, a Heliopolis negyedében szolgáló Rafael püspök és a hetvenéves, alexandriai Rafael Ava Mina egyházjogász volt.) November 4-én a kairói Szent Márk-székesegyházban egy bekötött szemű kisfiú húzta ki az új kopt pápa, Tawadros nevét.

Az evangelizáló egyház

Püspöki szinódus

Az október 7-én kezdődött, az újraevangelizálásról szóló szinódusi ülés október 28-án véget ért. Másnap, lapzártánkkor készítettük összefoglalónkat a tanácskozásról.

Az öt percre korlátozott felszólalási idő ellenére sem jutott mindenki szóhoz, ezért a szinódusi atyák egy része írásban nyújtotta be mondanivalóját. Sokan foglalkoztak azzal az alapkérdéssel, hogy korunkban miként lehet Istent korszerűen hirdetni. Feltűnő volt, hogy az atyák többsége a plébániai közösségben látja az újraevangelizálás kiemelt helyét és felelősét. Kevesebb szó esett a lelkiségi mozgalmakról. A család evangelizáló szerepét természetesen szinte mindenki hangsúlyozta, jóllehet a vegyes házasságok és házasság nélküli párkapcsolatok nagy száma miatt ennek sok akadálya van.

Európai ünnep volt

Világ-nézet katolikus szemmel

A hatalmas emberseregben, amely október 23-ai nemzeti ünnepünkön betöltötte a Kossuth Lajos teret és a környező utcákat, szép számmal voltak hívő keresztények is. Mégsem mondhatjuk, hogy ma Magyarországon a kereszténység tömegeket mozgató hívószó lenne, amelyet érdemes merő politikai népszerűség céljából hangoztatni.

Lourdes árvíz után

A várost átszelő Gave de Pau folyó a napok óta tartó hatalmas esőzés miatt október 20-án kilépett medréből, és vízzel, iszappal öntötte el Lourdes alacsonyabban fekvő részeit. Mintegy négyszázötven zarándokot kellett kimenteni szálláshelyéről. A grottát egy méter magasan árasztotta el a víz, a tér és az oltár is víz alá került néhány napra.

Ezen a szent helyen, a Szűz 1858-as megjelenéseinek helyszínén, ahová zarándokok milliói járnak hittel gyógyulást keresve, emberek százainak élete és egészsége került veszélybe. Hogyan lehetséges ez? Miért nem hárította el ezt a csapást az Úr? – teszik fel sokan a kérdést. Az iszapkatasztrófa, a házakat, hidakat magával sodró áradatok akár a klímaváltozás következményei, akár az elvezető árkok tisztításának elmulasztásából adódnak, akár pedig az emberi bűnök gyümölcsei, rendszerint soha nem azok bűnéből erednek, akik áldozattá válnak. Mindenesetre kétségbevonhatatlanul mutatják, mennyire ott munkálkodik a bűn az emberi történelemben.