Lourdes árvíz után

Mégis ez az evangéliumi történet jut eszembe erről: „Akkor néhányan hírt hoztak Jézusnak azokról a galileaiakról, akiknek áldozat bemutatása közben vérét ontotta Pilátus. Ő ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, hogy így jártak? Nem. De azt mondom nektek: Ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire Siloéban rádőlt a torony és megölte őket, vétkesebbek voltak a többi Jeruzsálemben élő embernél? Nem. De azt mondom nektek: Ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan.”

Pedig szívesen tartunk inkább mást bűnösebbnek magunknál.

Szinte naponta értesülünk szerencsétlenségekről, csapásokról, hasonló árvizekről. Az a hely, amelyeket, s azok az emberek, akiket a csapás érint, talán bűnösebbek, mint mások? Nem azok.

A csapások rendeltetése azonban nem pusztán az, hogy jelezzék a bűn munkálkodását a történelemben, hanem ezen túlmutatva egy új világ vajúdásáról is tanúskodnak. „A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Isten országának örömhírét hirdetik majd az egész világon.”

A lourdes-i árvíz arra figyelmeztet, hogy szívünkben soha ne hűljön ki a szeretet.