Hívő keresztény maradt

Az idei évet, amelyben születésének századik évfordulóját ünnepeljük, az UNESCO Szentágothai-emlékévvé nyilvánította. A professzor október 31- én lett volna százéves. Szentágothai családjából került ki a magyar orvos-történelem több jeles alakja. Dédapja volt Lumniczer Sándor, és rokonságához tartozott Schöpf-Merei Ágoston, valamint Antal Géza is. Önéletrajzában így vallott: „Életem fő célkitűzése és törekvése csak az volt, jó agykutatónak, a XX. század végi értelemben kultúrembernek és a történelmi körülményeink között tisztességesnek, de mindenekfelett kereszténynek maradni.”


A Parókia Portálon (www.parokia.hu) emlékezik meg egy illető arról az esetről, amikor Szentágothai professzor egy brüsszeli nemzetközi konferencián az agy elméletéről tartott előadást. Mondandójának végére érve odament hozzá egy brit filozófus, és azt kérdezte: „Professzor úr, most úgy beszélt az agyról, mint fizikai-biológiai rendszerről, emberi lényegünk legfőbb parancsközpontjáról. De egyszer valamennyien meghalunk, és megszűnik az agyműködésünk. Agyunk alkotóelemei, a sejtek szétesnek, s a szerkezet, mely valaha személyiségjegyeink, gondolataink, vágyaink hordozója volt, eltűnik. Azt mondják Önről, hogy hívő keresztény. Hogyan tudja összeegyeztetni vallásos meggyőződését kutatásai tudományos eredményeivel? Mi történik velünk, amikor meghalunk? Hiszi-e Ön, hogy mi, emberi lények, valamiképp túléljük saját agyunk végességét? És ha igen, vajon mi módon?” Szentágothai így felelt: „Én az apostoli hitvallás minden szavát valósnak hiszem, és azt vallom, hogy a halálunkkal nem szűnik meg az életünk. Ám gyarló tudósként, úgy hiszem, nem feladatom a »miként« részleteinek kutatása.”

Ám a brit filozófus tovább kérdezett: „De vajon hisz-e professzor úr az apostoli hitvallásnak a halál utáni feltámadást illető tételében is? És ha igen, hogyan képzeli el ezt a gyönyörű szerkezetet, a mi agyunkat, mely a halálban megsemmisül, s melynek atomjai és molekulái szétszóródnak a természetben, és más élőlények használják fel őket – vajon tudjuk-e ezeket rekonstruálni oly módon, hogy feltámadásunk után ismét a mieink lehessenek? Ön valóban hisz is ebben?” „Kedves barátom – felelte Szentágothai –, én hiszek a Mindenhatóban. És ha az Isten mindenható, amint én azt kétség nélkül hiszem, akkor semmi okom kételkedni abban, hogy megvan a hatalma rá, hogy engem bármely módon, amelyen jónak látja, fölemeljen.” Tisztelettel emlékezünk a nemzetközi hírű agykutatóra, a hitvalló evangéliumi keresztényre, a nehéz időkben is tisztességes emberre.