Rónay László

Mindenki átélte már a vendégek érkezése előtti feszült pillanatokat. Nem is pillanatok: sűrű napok, tervezéssel és a tervek módosításával vagy elvetésével.

Festményeken látni az adventi hajnalokat, amint kicsik és nagyok tapossák a frissen hullott havat, lábalnak a templom felé a hajnali misére. Különös a varázsa ezeknek. Érezni, hogy fordul a lélek időszámítása. Mintha lépésről lépésre közelebb kerülnénk a születés pillanatához.

A múlt század egyik legnagyobb írója a Magvető Kiadótól került az Új Emberhez. Nem arra termett, hogy mások írásait stilizálja. Szemlélete, gondolkodása új környezetében fokról fokra mélyült, s amikor elkezdte írni prózai műveit, jegyzetei általános meglepetést keltettek.

A miniszterelnök arra kérte a nagyvállalatok vezetőit s a nagyobb intézmények vezetőit, mérsékeljék magukat: mondjanak le tizenharmadik havi fizetésükről, jutalmaikról és prémiumaikról.

Olofsson Placid atyát életemben egyszer láttam, akkor is szomorú alkalommal: temetésen. Annál többet hallottam róla egy tanítványától, aki annyi szeretettel szokta emlegetni, hogy érezni lehet, különleges emberről beszél.

Nagyon megkapott Hámori József akadémikusnak a vele való beszélgetéshez választott mottója: „Magyarország szíve vidéken van” (Beszélgetőtársa Mezei Károly). Aztán elolvastam a Szőnyi Zsuzsával folytatott beszélgetést is. (A római vendégváró: itt D. Dvorszky Hedvig a kérdező), s arra gondoltam, ez a szív Rómában is dobog, és nyilván dobog a tengeren túl is mindazokban, akik szívósan őrzik magyarságukat, s újra meg újra átélik a Kairosz sorozatának felszólító sugallatát: „Magyarnak lenni”.

Rendkívül érdekes könyvet vehettem kezembe az utószavát író és kiadását javasló Sipos Lajos jóvoltából. Babits Mihály maga válogatta verseit. 1941-ben, a háborúba történt belépésünk előtt jelentek meg, s néhány hónap múlva a költő is halott volt.

Halomban állnak a pincében, pazar csomagolásban. Ezeket a kecses páncélszekrénykéket szereltette volna a betegágyak fölé Horváth Ágnes betegügyi miniszter. Valaki biztosan jól járt az ezer és ezer széf gyártásával, csak épp a betegek nem.