2014 nyarán – a deportálások hetvenedik évfordulóján – a pécsi Pro Pannonia Kiadó és irodalom-, illetve helytörténész igazgatója, Szirtes Gábor nagyon nemes akciót kezdeményezett, amelyet a leggyanakvóbb lélek sem nevezhet reklámfogásnak, hiszen Szirtes – katolikusként – évtizedek óta ad ki a keresztény-zsidó párbeszéd szellemében fogant könyveket.
Az idei Református Egyházi Napok Dunántúl – beszédes mozaikszóval a REND – meghívott előadóiként férjemmel s a Fekete Sas (egy mai Aquilaműhely!) Kiadó igazgatójával, Fazakas Istvánnal a hivatalosságukban is oly családias és szeretetteli rendezvények mellett barangolhattunk egy kicsit az Őrség rejtett kincsei, különösen a templomok világában. A veleméri Szentháromság-templomban (életünkben immáron másodízben) állhattunk meg Aquila János XIV. századi építész-freskófestő alkotásai előtt.
Bertha Zoltán centenáriumi kiállítása Sárospatakon
Emlékszem, 1974-ben, akkor még csak távolról szeretve-csodálva az azóta régen megismert, számtalanszor felkeresett s egyik versemben „szülőföldemmé áhított városom”-nak nevezett Sárospatakot, még nagyon szomorú szívvel olvastam Lázár István Kiált Patak vára című, megrendítő könyvét, mely északkeleti művelődési végvárunk és környéke romlásáról szól. Hogy ez a kulturális és lelki „erózió” nem vált végzetessé a református kollégiumától – s így jogos nimbusza egy részétől – kíméletlenül és ostobán megfosztott, de még a mellőzés évtizedeiben is elpusztíthatatlanul gyönyörű és takarhatatlan kisugárzású Bodrog-parti Athénban, az az olyan lelkeknek, megtartó szellemiségű embereknek az érdeme, amilyen a pátriárkakort megért, de most, centenáriuma idején már csak emlékezetünkben élő Bertha Zoltán volt. Ő, akiben a tudós Újszászy Kálmán professzor mellett a város másik, ráadásként művészi tehetséggel is megáldott polihisztorát tisztelhetjük.
Sokan mondhatják: „Ugyan minek egy százegyedik Mátyás király-mesegyűjtemény a meglévő száz mellé?” Vagy stílusosan fogalmazva: „Még a cinkotai kántor iccéjébe se lehet több bort beletölteni, mint amennyi belefér…” De, bizony mondom, igencsak balga megközelítés volna ez: mert hiába se szeri, se száma az igazságos királyunk személyét körünkbe visszahívó könyveknek, mesefilmeknek, lemezeknek, gyerekszíndaraboknak (emlékezzünk itt meg kiváló, Mátyás királyt megformáló színészünkről, a nemrég elhunyt Helyey Lászlóról), ez a legújabb kiadvány valósággal kiragyog társai sorából, mint az idei Ünnepi Könyvhét egyik legparádésabb, korhatár nélküli darabja. Mert Kóka Rozália, sokunk szeretett Rozikája, a Magyar Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, de legfőképpen a magyar nyelvű mesemondás nagyasszonya nemhiába „utazik” negyedszázada Mátyás királytémában is. Méghozzá nem akárhogyan, amint az már 2003-ban is kiderült, a közkedvelt Mátyás király rózsát nyitó ostornyele című kötetből.
Kétszázadik adásához közeledik a Vallás és kultúra című tévéműsor, amelyet Tokics Imre adventista lelkész vezet, szakértője pedig Szigeti Jenő, ugyancsak adventista lelkész, nyugalmazott művelődéstörténész-professzor. Az adásnak 2009. január 13. óta a Digi Tv, majd utódja, a terézvárosi Hatos csatorna ad otthont. Évekig egyórás beszélgetések készültek – a Kontakt Rádió hasonló tematikájú-szellemiségű műsorából „kinőve”, a látvány dimenziójával megnövekedve, Paor Lilla stúdióvezető meghívására. Ezeket kéthetente sugározták, egész heti ismétléssel, s a műsorok egy részének YouTube-elérhetőségével. 2014 óta heti adások vannak, de ezek csak félórásak.
Rendhagyó történelemóra a Nemzeti Múzeumban
Bár a Nemzeti Múzeumban megnyílt hatalmas kiállítás végigtallózása nem tartozik a könnyű szellemi örömök közé (noha rendkívül látványos és elegáns!), szívből reméljük, hogy a felnőtt látogatók mellett sok középiskolás is felkeresi majd ezt a gazdag gyűjteményt, amelynek létrejötte számos kül-és belföldi múzeum és magángyűjtő összefogásának köszönhető. S főként és elsősorban Pallos Lajos és Gödölle Mátyás aprólékos, ugyanakkor szellemes ötletekben gazdag kiállítás-rendezői munkájának. Mert bizony mondom, nem „kurátorok” ők, ahogyan sok sajtóközlemény titulálta őket, az angol „curator” szó rossz tükörfordítását alkalmazva rájuk. De ne dohogjunk, örüljünk annak, amit az egymásba nyíló, rendkívül impozáns termek sora kínál.
Előhang a Keresztény Színházi Fesztivál Szabó Magda-premierjéhez
Sokkal inkább nemes vállalás, mintsem vállalkozás az Újszínház igazgatója, Dörner György és művésztársai részéről Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja május 16. és 22. között. A bizonyára nagyon sokakat vonzó eseménysorozat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, korunk méltán nagyra becsült gyermek- és lélekmentője. Szép és az ökumenikus gondolkodás napjaink szerves részévé válását jelző gesztus, hogy a nyitó előadás egy gályarab leszármazottja, az egykori „dóczysta”, református Szabó Magda 1973-ban, a Magyar Rádióban hangjáték formájában bemutatott, Az a szép, fényes nap című darabja, amely 1976- ban már eljutott a Nemzeti Színház színpadára, s 1981-ben Szőnyi G. Sándor Balázs Béla-díjas dramaturg, rendező tévéfilmet is forgatott belőle. A mai színházlátogatóknak érdekes lehet, hogy az ebben a filmben Géza fejedelem szerepét alakító Koncz Gábor most is a fő „játszó személyek” egyike, csak éppen Géza szíve gyökeréig pogány, a gyászmagyarok keserves sorsát, az augsburgi eseményeket keserű gyűlölettel felemlegető-újraélő apósa, Gyula szerepében. Ő az az Árpád-házi sarj, akire ifjabb éveiben nem hatottak a bizánci típusú, ott tapasztalt kereszténység ágas-bogas szertartásai, keleties és merev pompája.
Ez a lehető legjobb értelemben „régimódi” mesekönyv egy nagy – mama–anya szerzőpáros egymást tökéletesen kiegészítő munkájának eredménye. Az erdei óvodások kalandjait bemutató, kilenc fejezetből álló kötetet lapozva-nézegetve sok és nem akármilyen előzmény juthat az eszünkbe, Beatrix Pottertől, az angolszász állatmesék nagyasszonyától egészen Móra Ferencünk Csilicsali Csalavári Csalavérjáig, de még Kosáryné Réz Lola Föld re pottyant két manócska-sorozatának legszebb kötetéig, a Bíbic és bogárkáig is. Igaz, Potter gyermektelen, de egész hosszú és termékeny életében gyermekszívű volt, Móra és Kosáryné azonban családosok, ráadásul igazi szülő- és nagyszülőszívűek is. Ez az ő műveikre s e mostani, kétszerzős gyerekkönyvre egyaránt jellemző érzelmi többlet teszi olyan felejthetetlenné a Sün Peti lapjain az erdei állatóvoda emberi tulajdonságokkal felruházott szereplőinek többnyire remekül alliteráló nevű alakját, jellemét, szeretni való vagy éppen nevelgetésre szoruló tulajdonságait.
