Petrőczi Éva

Hatvany-kiállítás Füreden

Arcon formált világkép címmel nyílt meg március 15-én a szépséges balatonfüredi Vaszary Villában és június 30-áig látható az a tárlat, amely Hatvany Lajos báró, mecénás, író, irodalomszervező (1880–1961) legendás alakját szólítja elénk. Méghozzá nem statikus, nem merev-régimódi, egyáltalán nem múzeumi stílusban, hanem egy eleven, rendhagyó irodalomóra színességével és meggyőző erejével. Köszönhető ez annak, hogy a kiállítás igazi „Gesamtkunstwerk”, összművészeti munka, amely nem csupán könyv- és újságrelikviákkal, hol megrendítő, hol bohókás látványanyagokkal (például a főszereplőt megörökítő fényképekkel, rajzokkal-karikatúrákkal) hívogat bennünket, hanem kiválóan összeválogatott hangdokumentumokkal is. Ez a többoldalú megközelítés a kiállításnak otthont adó Vaszary Villa – Dallos Krisztina ügyvezető igazgató és munkatársai –, továbbá a Hatvani Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, s az ottani forgatókönyvet megalkotó H. Szilasi Ágota művészettörténész, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum „színeiben” a két társszervezővel ihletetten együttműködő Lukács Ágota és Balasi Ágnes érdeme.

Árpád-házi Szent Erzsébet és Szenci Molnár Albert

Októberben, a reformáció hónapjában, anélkül, hogy e sorsdöntő hitéleti esemény jelentőségét kisebbítenénk, netán túlzott felekezetfölöttiséget képviselnénk, érdemes visszaemlékezni arra, hogy a mindkét oldalon sok szenvedést, mártíriumot termő vallásháborúk ellenére már évszázadokkal ezelőtt is megélhetett a magyarság nagyon szép, mert nem „programzeneszerű”, hanem spontánul ökumenikus pillanatokat.

A XVII. század elejét, itt bemutatandó példánk viharos korszakát sokkal inkább a felekezetközi háborúk, mintsem a béke jellemezte, s akkor, az ellenreformáció légkörében a ma már mindennapjaink részévé vált katolikus–protestáns párbeszéd természetesen abszurdnak számított volna. Mind ezt tudván meglepődhetünk azon, hogy 1608-ban, pontosan március 13-án, három és fél évvel házasságkötése előtt a Marburgban született Kunigunda Ferináriával, a német városokban vándorló Szenci Molnár Albert, a magyar református kultúra ikonikus alakja, a zsoltárfordító, szótárszerkesztő, bibliakiadó ezt jegyezte fel naplójába: „A hazámbéliekkel és Turnoviusszal együtt harmadjára tekintettem meg Szent Erzsébet értékes síremlékét.”

A terezíni-auschwitzi táborban szenvedő kiskamasz lány az amszterdami Anne Franknál szerencsésebb volt, mert túlélte a holokausztot. Számtalan példát említhetnénk arra, amikor ezekre az apokaliptikus időkre gyermeki szavak emlékeztetnek. Ilyen a lengyel zsidó parasztfiú, Dawid Rubinowicz tanúságtétele, és ilyen a cseh Jan Otčenasek megrázó szerelmi története is, a Rómeó, Júlia és a sötétség, egy tizenéves zsidó lány, Eszter és egy katolikus fiú, az őt a végsőkig rejtegető Pável kapcsolatáról, Prága náci megszállása idején.

Álom a vár alatt

„Is­ten él­tes­sen / Pé­ter, Pál/ nem­zet­sé­ges két vi­rág­szál…” – éne­kel­tük gye­rek­fő­vel, s most hoz­zá­te­het­jük: és Is­ten él­tes­sen, Lil­la! Mert az év­ti­ze­dek óta Veszp­rém­ben élő és al­ko­tó, de a partiumi Nagy­vá­rad­ról és a szé­kely­föl­di Kovásznáról el­szár­ma­zott al­ko­tó- és há­zas­pár meg­ér­dem­li ezt a ked­ves kö­szön­tő dalt, hi­szen „nem­ze­ti­sé­gi” vi­rág­szá­lak­ként úgy gyö­ke­rez­tek be az anya­or­szá­gi kul­tú­ra föld­jé­be, hogy köz­ben ben­nün­ket is szün­te­le­nül gaz­da­gí­ta­nak. Ha jól szá­mo­lom, ép­pen har­minc­há­rom Er­dély-al­bu­muk­kal, ame­lyek ak­kor is el­ve­zet­nek min­ket a Tün­dér­kert­be, ha idő, al­ka­lom és pénz hí­ján e szép­sé­ges, tes­tet-lel­ket, ma­gyar­ság­tu­da­tot gyó­gyí­tó vi­lág­ba (új­ra) el­jut­ni nem tu­dunk.

1935 és 2011 – két ér­té­kes és tar­tal­mas Stu­art Má­ria-élet­rajz meg­je­le­né­sé­nek éve, s köz­tük egy egész em­ber­öl­tő. Ami­ben a vi­ha­ros sor­sú skót ki­rály­nő éle­té­nek meg­idé­zé­se meg­­egye­zik a két mű­ben, az a ka­to­li­kus–pro­tes­táns el­len­té­tek – jo­gos – köz­pon­ti té­má­vá eme­lé­se. Stefan Zweig na­gyon igé­nye­sen, de es­­szé­re­gény­sze­rű­en és nem pár­be­szé­des for­má­ban ol­dot­ta meg fel­ada­tát, míg Philippa Gregory, aki 2001 óta szá­mos vi­lág­si­ke­rű re­gény­ben örö­kí­tet­te meg a Tu­dor-kort, egé­szen más mód­szer­hez fo­lya­mo­dott. Az uno­ka­test­vé­re, I. Er­zsé­bet pa­ran­csá­ra ti­zen­öt esz­ten­de­ig fog­va tar­tott, vé­gül ki­vé­gez­te­tett ural­ko­dó­nő mind­két re­gény­ben fő­sze­rep­lő s a ka­to­li­kus esz­mék szen­ve­dé­lyes hí­ve.