Kunszabó Zoltán

Az új evangelizáció útjai

A nagyszabású TŰZ-evangelizációk után, 1997-ben új korszak kezdődött az életünkben. Hirtelen egy egész missziós mozgalom közepében találtuk magunkat. Hatalmas változást éltünk meg pár év alatt. Hiszen alig voltunk néhányan, akik 1994-ben egyszerűen a szívünkre hallgatva elhagytuk a biztonsági zónánkat, s úgy határoztunk, hogy mindent egyetlen lapra feltéve csakis a missziónak akarunk élni. Most pedig egy anyaországi és határon túli magyarokból, valamint külföldiekből álló, szoros kapcsolatrendszer részesei lettünk. Szövetségeseink nem nagy hatalmú világi vagy egyházi emberek voltak, inkább hozzánk hasonló „őrültek”. Szeretetük és szolidaritásuk mégis megteremtette a hátországot szolgálatunk számára. „Erős vár a testvér” – a ritkán idézett bibliai vers (Péld 18,19) igazságát sokszorosan megtapasztaltuk.

Az új evangelizáció útjai

Az elmúlt huszonöt évben, amióta evangelizációval foglalkozom, több ezer órát töltöttem el személyes beszélgetésekkel és közös imádsággal, főként frissen megtért vagy hitükhöz visszatérő emberek szolgálatában. A misszió egyik alapelve, hogy felelősek vagyunk az új testvérekért, és befogadó közösséget kell felajánlanunk számukra. Kezdettől fogva mélységesen átéreztük a kinyilatkoztatás egyik alapigazságát, hogy minden egyes ember végtelenül értékes. Nem azért, mert kiváló tulajdonságai vannak. Egyszerűen azért, mert Isten akaratából született meg, az ő képmása, és Isten Fia érte ontotta vérét a kereszten. Több mint megindító látni, ahogyan Jézus odafordul a szenvedő emberhez az evangéliumokban. Betegek tömegei özönlöttek hozzá, és ő mindenkivel egyenként foglalkozott. A személynek kijár a személyesség. Isten valamennyiünknek felkínálja az ő kiválasztó szeretetét, hogy meggyógyítson és helyreállítson minket. Az egyház minden szentsége a gyógyulás, az élet kibontakozásának kegyelmeit közvetíti, hogy végül osztályrészünk lehessen a teljes győzelem: a test dicsőséges feltámadása az örök életre, ahol már nem lesz sem betegség, sem szenvedés, sem halál (vö. Jel 21,4).

Az új evangelizáció útjai

Az 1996–97-ben elindult ébredési hullám jellemzői között több, látszólag ellentétes jelenséget figyelhetünk meg. Az egyik ezek közül: erősen élt bennünk a vágy, hogy tömegekhez szóljunk. Ennek hátterében nem valami szenzációhajhász magatartást kell keresni, hanem azt a mélyről fakadó igényt, hogy mindenkihez eljussunk, mindenkit elérjünk Isten szeretetének üzenetével. Idetartozik még az a felismerésünk, hogy Isten maga is meg akar nyilatkozni a külvilág felé: több száz vagy több ezer imádkozó, dicsőítő, a hit örömét sugárzó ember együttléte önmagában is erőteljes, prófétai jel a beavatottak és a kívülállók számára. A „láthatóvá váló és tanúságot tevő egyház” bemutatásának vágya az ezredforduló éveiben aztán olyan események megszervezésére vezettek minket, mint a „Felvonulás Jézusért”, amelynek 2004-es találkozóján húszezer ember imádkozott együtt nemzetünkért a Hősök terén.

Az új evangelizáció útjai

Az 1997. májusi, egy hét leforgása alatt három sportcsarnokot betöltő Tűz-evangelizációk végeztével döbbenten tekintettünk vissza az eseményekre. Teljesen világos volt, hogy ami történt, nem csupán emberi erőfeszítés gyümölcse, messze túlnő azon… Honnan került elő a sok Istenre éhező ember, aki megjelent ezeken az előzmények nélküli találkozókon? Honnan jött a lelkesedés, az öröm, a testvériség érzése az egymás számára ismeretlen sok ezer résztvevő között? Ez az Istent dicsőítő nép „egy pillanat alatt született” (Iz 66,8), és ráillett az Úr szava: „A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet” (Iz 43,21).

Az új evangelizáció útjai

Másfél évi szervezés után, 1997 májusának közepén óriási izgalommal vártuk a Renewal Ministries nemzetközi missziós csapatának érkezését. Négy nap leforgása alatt három nagy sportcsarnokba hirdettek meg evangelizációs találkozókat. A szervezőmunka az utolsó fél évben vált rendkívül intenzívvé. Kis budapesti irodánkhoz kapcsolódva egy önkéntesekből álló gyakorlatlan csapat vitte a munka nagy részét, tartotta a kapcsolatot a miskolci és a pécsi szervezőkkel. Nem csak a hírverést, a plakátolást kellett megszervezni, nem csak a külföldiek szállását, a csarnokok kibérlését és hangosítását. A Renewal Ministries vezetői azt akarták, hogy mi, magyarok, egyenrangú félként vegyünk részt a szolgálatokban. A találkozókon kulcsfontosságú dicsőítő zenét magyar fiatalok szolgáltatták, méghozzá az általunk akkor frissen felfedezett – és Magyarországra csábított – csíki székely legény, Csiszér László vezetésével. Tolmácsokat és imaszolgálókat kellett találnunk, rendezőket kellett kiképeznünk igen sokrétű és felelősségteljes munkájukra… Hihetetlen, hogy mire képes a laikus segítők sokasága, ha valódi feladatot kap!

Az új evangelizáció útjai

Amikor Isten kezdeményezésére valami új születik, gyakran rácsodálkozunk „a körülmények furcsa egybeesésére”. Amikor a kilencvenes évek közepén néhányunk számára mindennél fontosabbá vált az evangelizáció ügye, s lázasan kutattuk a misszió módszereit és lehetőségeit, nos, éppen akkoriban jutottak el Magyarországra a távoli Mexikóból Pepe Prado Floresnek, a Szent András Evangelizációs Iskola alapítójának tanításai, s néhány év múlva személyesen is köszönthettük őt hazánkban. A kedves, mosolygós, joviális hatvanas úr szelíd külseje ellenére valódi világfelforgató tevékenységet végez, ahogyan a misszió nevében forradalmasítani akarja közösségeinket. Tanítása a legjobbkor érkezett hozzánk. Pontosan azt kaptuk, amire szükségünk volt, méghozzá világszínvonalon: a kérügmatikus evangelizáció és a missziós közösség felépítésének gyakorlati szempontjait tőle sajátítottuk el.

Az új evangelizáció útjai

Új év, új remények! Jómagam eddig kétszer éltem át olyan időszakot, amikor a környezetemben nagyon sokan tértek meg Istenhez. Missziós körökben ezt a jelenséget ébredésnek nevezik. Az első ilyen időszak a rendszerváltás éveire esett. A következő pedig – néhány év apály után – a kilencvenes évek második felére. Álmom és imám, hogy hasonló lelki ébredés tanúi és munkásai lehessünk most is – csak sokkal nagyobb méretekben, úgy, hogy a hit az egész magyar társadalmat mélységében átjárja…

Az új evangelizáció útjai

Az első magyarországi Pál-kurzusra úgy mentem el 1996 márciusában, hogy addigra már eldőlt: egész életemet az evangélium hirdetésének akarom szentelni. Méghozzá családosként, mert erre is hivatást kaptam. Polgári foglalkozásomat hátrahagyva munkatársa lettem egy missziós könyvkiadó alapítványnak, amely a kilencvenes évek közepén csődközeli állapotba került. Másik területünkön, a személyes evangelizáció terén sem voltunk eredményesek, és helyzetünk családként is ellehetetlenülni látszott. A Pál-kurzuson szerzett tapasztalatunk viszont megnyitotta előttünk a jövőt. Megértettük, hogy Jézus Krisztust, a Megváltót kell hirdetnünk, mindenben a Szentlélek segítségére hagyatkozva, szeretetben egybeforrott közösségként, amely nyitott az új megtérők befogadására is.