Lélekgyógyítás

A gyógyító Jézus mai közössége, az egyház természete szerint gyógyító közösség. Ezért kezdettől fogva szolgáltuk új testvéreinket azon a módon, amit csak a keresztény közösségtől kaphatnak meg: a lelkigondozói beszélgetések és a személyes közbenjáró imádság útján. Ez utóbbi lényege, hogy a problémákkal küzdő embernek segítünk imádságban Isten jelenlétébe kerülni. Ennek legjobb bibliai képe a négy jó barát, akik Péter házának tetejét lebontva kötelek segítségével Jézus elé eresztettek egy magatehetetlen, szélütött embert. „Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: »Bízzál, fiam, bocsánatot nyertek bűneid!… Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza! «” (Mt 9,2.6b). Látszik, hogy milyen nagy szerepet játszott a barátok hite ebben a gyógyulási folyamatban.

 

Az evangélium alapján először is felébresztjük az Isten jóságába és személyes szeretetébe vetett hitet: „Ő az, aki tud és akar is segíteni Neked!” Majd közös imában segítünk testvérünknek eljutni a bizalomteli befogadás állapotába. Egy ilyen imádság során nem az a lényeg, hogy görcsösen ismételgessük Isten előtt problémáinkat, hanem hogy beengedjük őt lelkünk benső tereibe. A gyógyulás legfontosabb feltétele, hogy a Szentlélek szabadon átjárhassa szellemi valónk rejtett, harag, félelem, fájdalom és szégyen által elzárt régióit.


Az Újszövetség szerint a Szentlélek nem más, mint Isten szerető, vigasztaló, megvilágosító és gyógyító jelenléte. A Jelenések könyve a Lélek kiáradását úgy írja le, mint az élet gyógyulást hozó vizét, mint mennyei folyamot, amely a nemzetekre árad (vö. Jel 22,1–2). A kérdés csak az, hogy befogadjuk-e az élet vizét, hogy iszunk-e belőle. Vagy a francia költő, Villon tragédiáját kell majd átélnünk: „Patak partján halok meg szomjúságban.” A Szentlélekkel való teljes közösségre Jézus Krisztus által jutunk el. Ő maga hív minket ma is, mert gyógyítani akar: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én felüdítelek benneteket” (Mt 11,28). Döbbenetes látni, milyen gyengéden és határozottan cselekszik Jézus az imádságok során. Mélyen rögzült szorongások oldódnak fel, lefoszlanak a kisebbrendűségi érzés, az öngyűlölet kötelékei, remény és erő ébred a depresszióra hajlamos lélekben.

 

A Szentlélek gyakran a megtérés újabb lépéseire hív, hogy még mélyebbre hatolhasson. Sokszor a megbocsátás döntésére van szükség ehhez, s manapság egyre gyakrabban az okkult tanokkal és praktikákkal való szakításra is, amelyek – minden ellenkező híreszteléssel szemben – súlyos belső zavarokhoz vezetnek. Bizonyos nem keresztény meditációs technikák művelői, a sámánok, táltosok, spiritiszta médiumok, ezoterikus mesterek tanítványai gyakran kötnek ki nálunk lelki segítséget keresve.

 

Életet, megtisztulást és gyógyulást csak a teremtő, megváltó és életadó Szentháromságtól kaphatnak ők is. Ráadásul ingyen.

 

(Folytatjuk.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .