Amikor a mennyei Jeruzsálemről álmodó fiatal egyházi közösség elindult, hogy Urától kapott küldetését teljesítse, életének első évtizedeiben a közeli végidővárás izgalma jellemezte. Mivel mindenekelőtt a világ Istentől várható beteljesedése foglalkoztatta, tartózkodással tekintett annak jelen állapotára, mindarra, amit az őt körülvevő kultúrák teremtettek.
A közelmúltban nagy élményt jelentett egy hétvége, amikor olyan férfiak képzésében működtem közre, akik egyházmegyéjük szolgálatában akolitusi szolgálatra készülnek.
Nemrégiben eszembe jutott Leonardo Boff egy írása, amely, ha jól emlékszem, A cigarettacsikk szentsége címet viselte. Kicsit erőltetettnek és hatásvadásznak éreztem a párhuzamot, amivel a tárgyak alapvető jelszerűségéről értekezett, és ebből kiindulva érkezett el a szentségekhez. De azóta is foglalkoztat: hogyan is bánunk a hétköznapokban a tárgyakkal, és hogy miféle jelentéseket vesznek fel vagy veszítenek el a különböző tárgyak. Ez az, ami miatt olykor olyan erősen kötődünk tárgyakhoz, vagy könnyedén megválunk tőlük.
Urunk megjelenésének ünnepe (epifánia, vízkereszt) után a mai vasárnapon még mindig ugyanazon témakörnél vagyunk: megünnepeljük, hogy a Jordánban történt alámerítkezésével Krisztus megszenteli a vizeket.
A mai lelkipásztori helyzetben talán csak nagyobb városi plébániák engedhetik meg maguknak, hogy Róma városának ősi hagyományát követve három különböző szentmisével ünnepeljék meg Urunk születésének ünnepét. Noha az V. században Nagy Szent Leó pápa még csupán egyetlen karácsonyi misét ismer, Nagy Szent Gergely VII. századból való beszéde már három ünnepi miséről beszél.
A gyermek – bármennyire is nagynak és önállónak szereti tudni önmagát, és bármennyire is sokszor elengedi a füle mellett a felnőttek figyelmeztetéseit – ha butaságai miatt valami nagy bajba keveredik, a szüleire haragszik, hogy miért nem óvták meg őt attól.
Talán észrevették, hogy a hétköznapi használatban a pogány szó még mindig milyen sok irracionális, a megbélyegzéstől való félelemmel párosul, olyan felnőttek esetében is, akik esetleg már tudatosan egy, a kereszténységtől eltérő úton élik életüket.
Valószínűleg mindannyiunknak volt már olyan élménye, hogy egy szentmise, amelyen részt vett, úgy ért véget, hogy akár erőfeszítések árán sem tudott felidézni belőle semmit.
