Számára az ember alkotta világ önmagában többé már nem képviselt értéket, csak attól függően, milyen szerepet tölt be a beteljesedés felé vezető útjának küzdelmeiben. Eucharisztikus lakomára összegyűlvén megtörte a kenyeret, áldást mondott a kehelyre, máskor a zsoltárokat imádkozta: ilyenkor korábbi kultúrák megnyilatkozásaival élt. Ám mivel liturgiájának lényegi történése minden földi időt és teret átszakító módon örök érvényű, ezért annak minden megnyilatkozási formája csak esetleges, átmeneti értékkel bírt számára. Liturgiája a történelem során újra és újra beletestesült korának kultúrájába, majd amikor nemsokára a mélyben megszületett valami új, az korábbi megjelenésének burkát szétrepesztve új formákat követelt magának. A liturgia folytonos változásának persze az ellentéte is megfigyelhető: egy-egy sikeresnek bizonyuló forma, egy korábbi kultúrából származó elem adott esetben még sokáig fennmaradt. A legutóbbi néhány évszázad liturgiáját például történelmi okokból érthetően inkább az állandóság és a hagyományőrzés fontosságának hangsúlyozása jellemezte, s csak korlátozott mértékben volt fellelhető benne a teremtő kedv. Liturgikus ünnepléseinkről mindenkor leolvasható a kultúrához való viszonyunk, s emiatt megtörténhet, hogy istentiszteletünk adott esetben ellenkultúra-szerű jegyeket vesz fel, s egy ellenkultúra ajánlatává is válhat. Mindahányszor teret adunk a benne misztikusan jelenvaló Krisztus szabad cselekvésének és ellentmondásának. Liturgiáink ellenjelei hitünk eszkatologikus ellentmondását jelenítik meg kulturálisan. Ez történik, amikor böjtöt hirdetünk, amikor Isten Igéjét szemléljük és az angyalok kenyerét esszük, vagy amikor a békéért, az abortusz miatt meghalt kisgyermekekért vagy a szétszakadt családokért imádkozunk.
Amikor a házassági évfordulókról közösségeinkben is megemlékezünk, amikor gyermekeket és családokat áldunk meg. Amikor a betegek kenetének ünnepélyes kiszolgáltatásával az idős testvéreink felé való gyógyító, törődő, imádságos odafordulás fontosságát jelezzük. Az össztársadalom szintjén a liturgiát ünneplő egyház minden korban hozzájárult az értékbeállítódások társadalmi szintű ütközéséhez, elősegítve egy folytonos erjedési folyamatot, amelyben a különböző felfogások és értékrendek mind újabb szintéziseket hozhatnak létre.
