Homíliavázlat: A Kereszt bölcsessége

A mai szentlecke (1Kor 1,22-25) a kereszt bölcsességéről szól, amit nemcsak a botránkozó zsidóknak hirdetett Pál apostol, hanem a görög bölcseknek is, akik ostobaságnak tartották a keresztény hitet. Lassú folyamat során ismerték fel a világ bölcsei – és ez a folyamat a mai napig tart -, hogy az igazi filozófia, a bölcsesség azonos Krisztussal. Mert a filozófia igazságkeresés – és számunkra, hívők számára Krisztus maga az Igazság. Út, Igazság és Élet. Az örök Igazság testté lett, így utunkká lett, az Életre vezető úttá. (Szent Ágoston)

Újabban a krisztológia, Szent Pál igehirdetéséből kiindulva a „megfeszített Istenről”„Isten szenvedéséről” beszél, ami a görög filozófián nevelkedett bölcsek szemében esztelenség. Hiszen Isten, az Örökkévaló nem változhat, nem szenvedhet, hangoztatják. Pedig a páli kenózis (Fil 2,5-11), Isten Fia önkiüresítése és szerető engedelmességből vállalt kereszthalála nem hagyta közömbösen az Atyát. Longinus lándzsája, amely átszúrta Jézus szívét, egészen az Atya szívéig hatolt, Paul Claudel szép gondolata szerint. Ha Isten örök, akkor változatlan; ha változatlan, akkor nem tud szenvedni (impassibilis), állították a filozófusok. De hitünk azt tanítja, hogy az ige testté lett, emberré vált. Isten Szeretet, szeretetből Fiát adja értünk, aki mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Tehát szenvedett is: magára vette az emberi szenvedést a bűnökkel, így szabadított meg bennünket. A nagy III. századi gondolkodó, Órigenész írta: „Az Üdvözítő az emberi nem iránti szánalomból szállt le a földre. Elviselte szenvedéseinket, már mielőtt a kereszten szenvedett… Ez a szeretet szenvedése volt. De az Atya maga, a mindenség Istene… sem mentes a szenvedéstől. Ha imádkozunk hozzá, szánalmat és együttérzést tanúsít. A szeretet szenvedésétől szenved!”

Henri de Lubac, a nagy jezsuita teológus e csodálatos szöveget magyarázva felhívja a figyelmet arra, hogy Órigenész milyen óvatosan fogalmaz (eltérően a „keresztre feszített Istenről” író egyes mai teológusoktól): Órigenész azt állítja, hogy az Atya az emberek iránti szeretetében az irgalmasság, az együttérzés szenvedését szenvedi el. Amint Francois Varillon SJ tovább magyarázza: Órigenész, amikor az Atyáról beszél, mélyen átalakítja a szenvedés (pathé) jelentését: a szenvedély, megindultság érzelmét is hozzágondolja; számára csak a szeretet szenvedéséről lehet szó az isteni Teljesség szívében. (Vö. Varillon: Isten alázata és szenvedése, SZIT, 2002. 171-172).

Az egyháznak ma is, mint mindig a Kereszt bölcsességét, a megfeszített és feltámadt Krisztust kell hirdetnie, róla kell tanúskodnia, mert nincs másban üdvösség az emberiség számára. A keresztre feszített Jézus az egyetlen „válasz" a mérhetetlen emberi szenvedésre, főleg az ártatlanok szenvedésére. Nem értjük, nem tudjuk megmagyarázni, hogy a Szeretet-Isten miért engedi meg az emberek bűnei miatt szenvedők gyötrelmeit. Kiáltunk Istenhez, igyekszünk orvosolni a bajokat. De Jézus maga nem megmagyarázni jött a rosszat és a szenvedést, hanem magára vette azt, így lett bölcsességünk és megváltásunk.