Kajtár Edvárd

Katekézis a liturgiáról

A liturgiában az egyház a Szentírást tiszteli, és Isten Igéjét hirdeti. Nézzük ennek jellemző példáit! Az ünnepélyes körmenetben a diakónus vagy a pap egyes miséken felemelve viszi a Szentírást a templom szentélyébe, majd ott nagy tisztelettel és gyengédséggel az oltárra fekteti. Az evangélium meghirdetésének kezdetén a diakónus vagy a pap – aki nem felolvassa az adott szövegrészt, hanem Jézus Krisztus nevében és személyében meghirdeti azt mint az örök élet jó hírét – megtömjénezi a könyvet, a meghirdetés után pedig megcsókolja azt, vagyis Jézust magát.

Katekézis a liturgiáról

Egyházunk minden liturgikus cselekedete igeliturgia, vagyis Isten, az Atya egyetlen, örök, vele egylényegű megtestesült Igéjének, Jézus Krisztusnak a liturgiája, az ő ünneplése. Az Úr igéinek, azaz a Szentírásnak tehát központi, lényegi jelentősége van liturgikus cselekményeinkben. Isten Igéjéhez a liturgia sokféle módon viszonyul, hiszen az nem pusztán papírlapon, betűkkel közölt szöveg, hanem az élő Krisztus megjelenése. Általánosságban ez a hármas axióma állítható fel az Ige és a liturgia kapcsolatáról: (1) a liturgia a Bibliát olvassa, (2) a Szentírást tiszteli, (3) Isten Igéjét hirdeti.

Katekézis a liturgiában

A Sacrosanctum concilium kezdetű zsinati dokumentum egyik legmarkánsabb pontja – meglátásom szerint – a 35., amelyben liturgikus cselekményeink és az igehirdetés kapcsolatát fejtik ki a zsinati atyák, négy számozott pontban. A II. vatikáni zsinat az isteni kinyilatkoztatásról azt tanítja, hogy az Úr „szavak és tettek” által tárja fel az embernek önmagát és üdvtervét (Dei Verbum, 2.). Erre az isteni közlésre az ember is „szavakkal és tettekkel” válaszol (e kettő egysége a hit), s e kölcsönös „szavak és tettek” útján megvalósuló párbeszédnek engedelmeskedik a liturgia is.

Katekézis a liturgiáról

Érdekes élményem volt egyszer egy papi közösségben. Szentmisén vettünk részt, és mindannyian igyekeztünk szívvel-lélekkel jelen lenni a cselekményben. Egyikünknek nemigen volt tehetsége az énekléshez, ennek ellenére teljes erővel énekelt – hamisan –, és ez annyira elvitte a többiek énekét is, hogy az énekes részek tragikomikussá váltak. A következő alkalommal, amikor együtt miséztünk, bátran, de alázattal megkértük e testvérünket, hogy vagy ne énekeljen, vagy csak alig hallhatóan tegye, mert megnehezíti a közösségi ünneplést. Eleinte értetlenkedve fogadta kérésünket, aztán belátta, hogy a liturgia nem csak az övé, hanem mindnyájunké, és ezért fontos, hogy egységben, egymásra, ugyanakkor a közösség egészére is figyelve végezzük azt.

A diakónusszentelés során hangzik el a püspök buzdítása a szentelendőkhöz: „Ismerjétek meg, amit tesztek!” Ez a mondat nemcsak a klérust kötelezi. A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója, a Sacrosanctum concilium 14. és 19. pontja közötti részében a liturgikus képzés és nevelés fontosságát hangsúlyozza, elsősorban a klérus számára, de kiemelten a híveknek is.

Istenkapcsolatunk nem merül ki abban, hogy részt veszünk a liturgikus cselekményeken, akármennyire tudatosan, tevékenyen és gyümölcsözően tesszük is azt. Az evangéliumban maga Jézus kéri tőlünk, hogy „zárkózzunk a szobánkba”, és ott, a rejtekben imádkozzunk az Atyához (Mt 6,6). Vagyis mindenkinek az életében jelen kell lennie a közösségi istenkapcsolattól és annak ritualitásától független saját lelki életnek, spiritualitásnak.

Katekézis a liturgiáról

Egy, a XIX. század második felében készített teológiai tankönyvet lapozgattam a minap. Nagyon meghatott az az egyszerűség, amellyel a számomra ismeretlen szerző felteszi és megválaszolja a kérdést, miért tesz bármit is az egyház, mi a célja a szolgálattal, a tanítással, a liturgiával. A felelet benne foglaltatik a karácsonyi eseményekben, maguk az angyalok válaszolják meg a pásztorok előtt: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek” (vö. Lk 2,14). Az egyház tettei, sőt élete erre irányul: dicsőséget adni Istennek, megdicsőíteni őt, s az emberiség Istennel (és egymással) való békés egységén (sőt egyesülésén) dolgozni.

Katekézis a liturgiáról

Mindannyian tudjuk, mennyire fontos életünkben az ünnep, amely az élet íze: az ünnepben csodálkozunk rá arra, hogy kik vagyunk, ki és mi a fontos számunkra, mi az érték; az ünnepből indulunk el, és oda térünk vissza, az ünnep az élet forrása és beteljesülése is. Az egyház számára ilyen csúcs és forrás a liturgia, a liturgikus élet, vagyis maga a liturgikus ünneplés, a hit közös ünneplése, ünnepi megélése. A zsinat liturgikus konstitúciójának 10. pontja ki is mondja ezt: „Tehát a liturgiából, elsősorban az Eucharisztiából mint forrásból fakad számunkra a kegyelem; s általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése, melyre mint célra az egyház minden más tevékenysége irányul.”