Kajtár Edvárd

Katekézis a liturgiáról

Liturgikus életünk világában talán a szentségekkel kapcsolatosan szorulunk rá a leginkább arra, hogy újból és újból elgondolkodjunk azon, mik is ezek, és mire jók nekünk. Valamennyi liturgikus cselekményünk közül a szentelményekkel való kapcsolatunk van a leginkább kiszolgáltatva például a babonaság vagy az „üres szokás” veszélyének. Megáldatjuk a pappal a tárgyainkat, szenteltvizet hintünk valamire, áldást kérünk. De vajon tudjuk- e, miért is tesszük, és mi történik ilyenkor a megáldott tárgyainkkal?

Katekézis a liturgiáról

A liturgiáról szóló zsinati katekézis a szentmise végiggondolása után a szentségek és a szentelmények értékeire, mibenlétére hívja fel a figyelmet (Sacrosanctum concilium, 59–61. pont). A két liturgikus és kegyelmi valóság, bár teológiai értelemben más jelentőségű, célja közös: az ember életének teljes megszentelése, vagyis Jézus életében való teljes megmerítése.

Katekézis a liturgiáról

A hívek két szín alatti áldozásának lehetőségét a szentszéki rendelkezések tételesen felsorolják, de a szabályozás részletezését az egyes országok püspöki konferenciáinak, illetve az egyházmegyék püspökeinek hatáskörébe utalták. Két szín alatt áldozni nem kötelező: aki szeretné, az magához veheti csak a szentostyát is, mint általában az áldozásokkor. Két szín alatti áldoztatásra ugyanakkor – elvileg – minden misében van mód.

Katekézis a liturgiáról

Azt hiszem, vitán felül áll, hogy a II. vatikáni zsinatnak a szentmise liturgiájával kapcsolatos legjelentősebb újdonsága a hívek két szín alatti áldozásának, vagyis a Szentostya mellett a Szent Vérből való áldozás lehetőségének (újbóli) megengedése és bevezetése volt. E gyakorlat létezett a keresztény ókorban és a kora középkorban is, aztán számos ok miatt ez leszűkült a misét bemutató pap két szín alatti áldozására. A zsinat liturgikus konstitúciója az 55. pontban az áldozás lényegességének hangsúlyozása mellett újból lehetővé teszi a hívek számára a két szín alatti áldozást.

„Részvétel” a liturgikus cselekményeken (2.)

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója két pontban is beszél a liturgikus cselekményeken való részvétel konkrét mibenlétéről. A 11. pontban három kritériumot fogalmaz meg: a hívek tudatosan, tevékenyen és gyümölcsöző módon vegyenek részt a liturgiában. A 48. pont hozzáteszi ehhez az áhítatos részvétel szükségességét is. Vizsgáljuk meg röviden ezek mibenlétét.

Katekézis a liturgiáról

Valójában nem pontos a cím megfogalmazása, hiszen nem a liturgikus cselekményeken veszünk részt, hanem az üdvösség krisztusi művében, amelyet a liturgia hordoz. A liturgia csak „ajtó” az üdvösségre, belépve rajta az „üdvösségben veszünk” részt: „mert valahányszor Fiad áldozatának emlékét ünnepeljük, megváltásunk műve folytatódik” (évközi 2. vasárnap, felajánló könyörgés).

Katekézis a liturgiáról

Azt hiszem, a korábbi korok gyermekeihez viszonyítva a ma emberére sokkal jellemzőbb annak igénye, hogy csakugyan átélhesse, amit tesz vagy amiben részt vesz, az élményt jelentsen számára. Ez nyilván a pozitív, építő jellegű eseményekre, jelenségekre vonatkozik, s az Úrral való kapcsolatunkra hatványozottan igaz. Számtalanszor osztják meg velem a hívek, mennyire erős bennük a vágy, hogy „érezzék” az Úr jelenlétét, hogy a liturgia igazi találkozás legyen számukra, hogy tapasztalható legyen a liturgikus cselekmény során a megtisztulás, a feltöltődés.

Katekézis a liturgiáról

Elnézését kérem a kedves olvasónak, de egy reflexió erejéig vissza kell térnünk egy néhány héttel ezelőtt hosszabban, több cikkben is tárgyalt témánkhoz, a liturgia és az Úr igéje közti kapcsolat végiggondolásához. Nem egy templomban láttam, hogy az evangéliumot meghirdető pap vagy diakónus az „ezek az evangélium igéi” akklamációkor magasra tartja a nyitott könyvet, mintegy megmutatva azt a híveknek: „Nézzétek, ezek az evangélium igéi!” Bevallom, ilyenkor önkéntelenül is feltör bennem a válasz e ki nem mondott felkiáltásra: „Nem, az csak egy könyv, amit valóban tisztelünk, de nem azok az evangélium igéi!”