Ivancsó István

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunkban november 21-én Szűz Mária templomba való bevezetését ünnepeljük. Igaz, hogy a hiteles evangéliumból nem tudjuk igazolni, de az apokrifek annál bővebben kiszínezik ezt az eseményt. Teológiai tartalmát pedig liturgikus költészetünk ecseteli. Már az ünnep legelső éneke felvázolja a lényeget: „a testileg harmatgyenge leányka” bevezettetik a templomba, hogy Istennek „élő lakhelye” legyen. Igen, erre kell felkészíteni Máriát, és erre kell neki önmagának is készülnie, hogy amikor megtörténik a nagy csoda, s az „Ige testté lesz, és miközöttünk lakozik”, akkor Isten méltó lakhelyet találjon Mária áldott testében az ő egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak.

Ez az ünnep – természeténél fogva – tele van mozgással: bevezetésről, bevonulásról, bemenetről van benne szó. Ám nemcsak egy síkon, hanem további irányokban is szemlélhetjük ezt a jelenséget, amelyben ott van a kifelé és a felfelé irányuló mozgás is.

Görögkatolikus lelkiség

Elkezdtük a nagyböjti szent időszakot. Az erre felkészítő öt vasárnapon görögkatolikus egyházunk igyekezett ráhangolni bennünket, hogy vegyük észre: nagyok lehetünk. Zakeus tettrekészségével, a vámos alázatával, a tékozló fiú bűnbánatával, az ítélet reményteljes örömével, a böjtölés igazi szellemével. A napi evangéliumi szövegek és a liturgikus énekek segítségével haladunk tovább. Zarándoklatunkat már hétfőn elkezdtük. Testet megpróbáló, lelket nemesítő, erényeket fejlesztő, bűnöket háttérbe szorító törekvés ez. Érdemes komolyan venni, hogy megértsük az üzenetet, amelyet nagyböjt első vasárnapjának evangéliuma közvetít felénk: „Nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél” (Jn 1,50). Az ikontiszteletről szóló vasárnapon különösen is megkapó ez a tanítás, hiszen az ikont szemlélve felsejlik előttünk az „őseredeti”, a „prototüposz”, akit majd az örök életben teljes valóságában láthatunk.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk a szent nagyböjt kapujához vezette híveit. A felkészülési időben az ötödik vasárnap már a „vajhagyó vasárnap”, mert utána a régi hagyományt megtartók lemondanak a vajas ételekről is. Hétfőn pedig (nem hamvazószerdán!) elkezdődik maga a nagyböjt. Éppen ezért nem véletlen, hogy a napi evangélium a helyes böjtölésről szól (Mt 6,14–21), amit a liturgikus szövegek sokféleképpen, de mégiscsak egy cél érdekében értelmeznek, magyaráznak.

Figyelmeztetést kapunk tehát a helyes böjtölésre. De valójában milyen is az? Jól megfigyelhető itt is az eddigi vezérlő gondolat: a nagyság és a kicsiség témája. Ki nagy igazán? Megmondja a napi evangélium első gondolata: aki meg tud bocsátani embertársainak. Mert aki nem tud, „annak a mennyei Atya sem bocsátja meg bűneit” (Mt 6,15).

Görögkatolikus lelkiség

Mi más lehet az ember végső és legnagyobb célja, mint az örök üdvösség elnyerése, illetve az örök kárhozat elkerülése?! Íme, a nagyság és kicsinység témája a nagyböjti felkészülés útjának negyedik vasárnapján is előttünk áll. Görögkatolikus egyházunk a húshagyó vasárnapon – amely után már mellőzzük a húst az étkezésünkben – az utolsó ítéletről szóló példabeszédet (Mt 25,31–46) olvastatja fel a szent liturgián. Ez bemutatja, hogyan lehet az ember – nem csupán egy földi, hanem egy örök életre szólóan – nagy az üdvösségben, illetve hogyan lehet végérvényesen kicsi a kárhozatban.

Görögkatolikus lelkkiség

A nagyböjtre való felkészülésünk – mintegy lelki felemelkedésünk – folyamán „a tékozló fiú vasárnapján” a harmadik lépcsőfokhoz érkeztünk. Görögkatolikus egyházunk a napi evangélium és a liturgikus szövegek alapján ismét arra buzdít: gondolkodjunk el azon, hogyan tudunk igazán naggyá lenni.

Az egész evangéliumi örömhírnek egyik legismertebb és talán legtanulságosabb példabeszéde az, amelyik a tékozló fiúról szól (Lk 15,11–32). Három főszereplője alapján olyan, mint egy kaleidoszkóp: bármelyiket is nézzük, különböző lelki tartalom tárul lelki szemeink elé. A nagyböjt felé haladásunk vándorútján azonban mégis magának a tékozló fiúnak a személye a legfontosabb.

Görögkatolikus lelkiség

Egyházunk a vámos és a farizeus vasárnapján továbbvezet bennünket a nagyböjtre való felkészülésünk útján. Immár nemcsak az evangélium (Lk 18,10–14), hanem az énekeskönyvünkben mostantól megjelenő liturgikus szövegek segítségével is. Ezen a vasárnapon himnuszaink kettős téma köré csoportosulnak. Egyrészt a farizeus helytelen dicsekvésére, másrészt a vámos alázatos bűnbánatára hívják fel a figyelmet. Természetesen megjelenik a tanulság is: ennek az utóbbinak a viselkedését kell követnünk, ha igazán nagyok akarunk lenni. Egyik énekünk így fogalmazza ezt meg: „A vámszedő és a farizeus közötti különbséget megértvén, én lelkem, a farizeus kevélységét gyűlöld, és a bűnbánó vámos alázatos imájához ragaszkodj!”

Két személyt állít tehát elénk az evangélium, valamint a liturgikus szövegek gondolatvilága. A két ember közül melyik az igazán nagy?

Görögkatolikus lelkiség

Az egyházi év legintenzívebb időszaka a szent nagyböjt ideje. Különösképpen így van ez az ősi hagyományaihoz ragaszkodó bizánci egyházban és a mi magyar görögkatolikus egyházunkban is. Igaz, még távol a nagyböjt tényleges kezdete. Még alig léptük át az új esztendő küszöbét. Még alig fejeztük be a fényes vízkereszt ünnepkörét. De egyházunk máris elkezd bennünket felkészíteni, mintegy ráhangolni a nagyböjtre. Egy egész folyamatról van szó: még négy hetünk van hátra, hogy megkezdjük a szent időszakot. Ám addig is minden vasárnap lelki táplálékot nyújt nekünk, főleg az evangéliumból.

Görögkatolikus lelkiség

A világegyház egyik legősibb ünnepe a vízkereszt. Hivatalosan epifániának (úrjelenésnek) vagy teofániának (istenjelenésnek) hívják; Nyugaton a három királyok ünnepének is nevezik. A bizánci egyházban tartalma ugyanaz maradt, mint kezdetben volt, a niceai első egyetemes zsinat (325) környékén. Ez a tartalom pedig az Úr Jézusnak a Jordánban való megkeresztelkedése, amit az ünnep fő éneke azonnal bemutat: „A Jordánban való keresztelkedésedkor, Urunk…”. Jó ezt tudatosítani egy olyan korban, amelyben örülhetünk, ha az utca embere meg tudja mondani egyházi ünnepeink tartalmát. Talán még sokan tudják, hogy karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Azzal azonban már kevesebben vannak tisztában, hogy húsvét az ő feltámadásának ünnepe, s már alig-alig ismert, hogy pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére emlékezünk.