Keresztelõ Szent János fejvétele

Görögkatolikus lelkiség

Az egyházban Keresztelő Szent János különleges tiszteletnek örvend. Neki – s rajta kívül csak az Istenszülőnek – megünnepeljük földi születésnapját is (június 24-én). Nem nyilvános, kötelező ünnepként megtartjuk fogantatása napját (szeptember 23-án). Sőt, minden keddi napot az ő tiszteletének szentelünk, s ilyenkor minden szertartás végén megemlítjük az elbocsátó imádságban. Mennyei születésnapját augusztus 29-én ünnepeljük, régebben szigorú böjttel, ma csak bűnbánati nappal.

Apostoli királyunk

Görögkatolikus lelkiség

A harmadik évezredbe átlépve már nemcsak a katolikus, hanem a görög ortodox egyház is szentként tiszteli első, apostoli királyunkat. Az erről szóló határozat (praxisz) 2000. április 11-én kelt, és az augusztus 20-i ünnepen hirdették ki Budapesten. Gondosan megszerkesztett szövege felvázolja a szentek sorába iktatás fontos pilléreit.

Nagyboldogasszony

A görögkatolikus egyház nemcsak nagy ünnepek alkalmával és vasárnap imádkoztatja híveivel a hiszekegyet, hanem a mindennap végzett szent liturgiában is. Sőt, a napi zsolozsma rendjében még kétszer. Így nem engedi elsikkadni azt a tételt, amely Nagyboldogasszony ünnepének a hátterében áll: „Várom a holtak feltámadását és az örök életet.”