„A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó, és a te szent feltámadásodat dicsőítjük.” A szent nagyböjti időszak közepén, a harmadik vasárnapon minden görögkatolikus templomban háromszor is felhangzik ez a szép ének, hogy legbecsesebb ereklyénk előtt kifejezzük tiszteletünket. Tüstént le kell szögeznünk, hogy tiszteletről, annak is egy magasabb fokáról, hódolásról van szó, de semmiképpen nem imádásról!
Minden vallásos embernek van tapasztalata az imádságról, ugyanakkor meglehetősen nehéz pontosan megfogalmazni, mit is jelent valójában. Ugyanis – az egyetemes egyház tanítása szerint – az ima az egyház életéhez tartozik, tehát élő és nem megkövesedett valóság. Az atyák és a lelki élet mesterei sok meghatározással próbálkoznak. Ezeket két téma köré lehet csoportosítani: a lélek felemelése Istenhez; az illő dolgok kérése Istentől.
Az egyik újkori nagy keleti atya, Remete Szent Teofán azt állítja, hogy az imádság a lelki élet „barométere”. Amint ez a műszer jelzi az időjárást, úgy jelzi az imádság a lélek állapotát: „ki hogyan imádkozik, olyan a lelki élete”. Szent Iréneusz már a II. században leszögezte, hogy az ember nem csupán testből és lélekből áll, hanem harmadik elemként ott lakozik benne a Szentlélek is.
Az Istennel való kapcsolatnak alapelvévé vált az „ora et labora”, vagyis „imádkozzál és dolgozzál” felszólítás, amelyet Szent Benedeknek, a nyugati szerzetesség atyjának tulajdonítanak, bár szó szerint nem szerepel a regulájában. Nagy Szent Bazil atya már előtte hasonló elvet valósított meg szerzeteseivel: az evangélium minél teljesebb megélését. Ő a világban élő keresztények számára is ezt tartotta mércének.
Amikor az atyák – és nem csak a keletiek – a címben feltett kérdésen elmélkednek, természetes, hogy legelőször a kinyilatkoztatott tanításhoz fordulnak. Az újszövetségi Szentírás pedig sok támpontot nyújt erre vonatkozóan.
A találkozások világában élünk. Ki sem kell lépnünk a lakásból: elegendő bekapcsolni a számítógépet, hogy a világhálón megannyi ismerőssel és ismeretlennel találkozhassunk. Ám szívünk mélyén érezzük, hogy mennyivel többet jelent ennél a személyes találkozás!
Az egyre inkább vizuális, reklámkampányokkal tudatosan fenyegetett világunkban megnyugvást hozhat a bizánci egyház augusztus 6-ai és szeptember 14-ei ünnepe. Pedig itt is látványról van szó. De mennyire más ez, mint amit a világ ad!
Csöndesen érkezik el a bizánci egyház új éve szeptember elsején. Nem nagy szilveszteri mulatozás után. Nem is nagy újévi fogadalmak közepette (amelyekről hamar megfeledkeznek az emberek).
