Találkozás

A görög egyház ősi időktől fogva a hüpapante, vagyis a találkozás nevet adta a február 2-ai ünnepnek. Ma is azt ünnepeljük, hogy találkozik a negyvennapos csecsemő és az élete végéhez közeledő aggastyán, az új és a régi világ, az új és az ó szövetség, és felváltják egymást.

Igaz, hogy Nyugaton a megtisztulás és a bemutatás szempontja került előtérbe, ahogyan azt az ottani elnevezés tükrözi, de ennek mélyén is ott rejtőzik az alapgondolatunk: ezek az események a jeruzsálemi templomban, Isten közvetlen közelében történnek meg. Elegendő ehhez elolvasni a Lk 2,21–39 evangéliumi részletet.

A keleti és a nyugati egyház is találkozik ebben az ünnepben: két különböző ünnep olvadt össze eggyé. Jeruzsálemben, a IV. század vége felé kezdték el ünnepelni a Jézus születése utáni negyvenedik napot, mégpedig csaknem olyan nagy pompával, mint a húsvétot, amint Eteria útinaplója 384-ből tanúsítja, Alexandriai Szent Cirill (+444) pedig megerősíti. Lámpásokkal, fáklyákkal tartottak körmenetet. Jusztiniánosz császár rendeletére pedig 542. február 2-án, egy pestisjárvány megszűnte után teljes körmenetet tartottak a város körül. Rómában ősi pogány ünnep volt ezen a napon: az amburbale. Ekkor Februus vagy Pluto tiszteletére gyertyákkal járták körül a várost. Mivel kiirtani nem lehetett, Gelasius pápa 494-ben kereszténnyé tette: elrendelte, hogy szentelt gyertyákkal kell végezni a körmenetet. Innen származik az ünnep további elnevezése: a Gyertyaszentelő Boldogaszszony, amiben görögkatolikus egyházunk találkozik a római katolikussal, hiszen ezen a napon mi is gyertyát szentelünk.

Jézus Krisztus példát ad nekünk ezen a napon a parancsok megtartására. Negyvennapos csecsemőként aláveti magát az ószövetségi törvénynek, amikor az elsőszülöttekért járó áldozatot bemutatják érte (Kiv 13.2.12), amint ez már a január 1-jei ünnepen, a körülmetélése alkalmával is történt (Lk 2,21), és amint majd az evangélium hirdetésének folyamán szavaival meghirdeti (Mt 5,17).
Az ünnep mérhetetlenül gazdag tartalmából talán a legfontosabb szempontot kiemelve: amikor az aggastyán Simeon találkozik a kisded Jézussal, teljessé válik az élete. Nincs már más hátra számára, mint amit minden vecsernyében – a bizánciban és a nyugatiban egyaránt – az ő szavaival imádkozunk: Most bocsásd el, Uram, a te szolgádat békességben, mert látták szemeim a tőled küldött Üdvözítőt. Ez naponta szembesít bennünket azzal a ténnyel, hogy előbb vagy utóbb, de számunkra is elérkezik az Urunkkal való találkozás ideje. Így elénk állítja a kérdést: életkorunktól függetlenül készen állunk-e a Jézussal való találkozásra?