Úrszínváltozás

Az Úrszínváltozás és a Keresztfelmagasztalás történelmi eseményre alapozódó ünnepünk. Az átváltozás eszméje mindkét esetben Krisztus uralkodói és kozmikus uralmával kapcsolódik egybe. Főünnepeink közé tartoznak; lítiával ünnepeljük őket; a templomba lépve az ikonosztázionon mindig megláthatjuk az ábrázolásukat. Az úrszínváltozási liturgián Szent Mátétól halljuk a beszámolót. Jézus a kiválasztott három tanítványával fölment a Tábor hegyére, és ott színében átváltozott előttük. Nem öncélúan tette: Jézus nem volt exhibicionista! Egészen más volt a célja. Az ünnep fő énekében ezt énekeljük: „A hegyen átváltoztál, Krisztus Istenünk, és amennyire tanítványaid képesek voltak, meglátták a te dicsőségedet, hogy amidőn megfeszíttetésedet látandják, értsék meg, hogy önként szenvedsz, és hirdessék a világnak, hogy te valóban az Atya kisugárzása vagy.” A kiválasztott tanítványok előtt Jézus emberségén átsugárzott az ő istensége – és ezzel a látvánnyal készítette fel őket arra, hogy majd meggyalázott alakjában is felismerjék Őt, az Istent. Keresztfelmagasztaláskor az eredményt szemlélhetjük: a világ számára dicsőségesen felmutatott Keresztet. Péter, János és Jakab kiválasztottak voltak. És Péter mégis megtagadta az Urat; János összetörten állt a kereszt alatt; Jakabról nem is hallunk, a többiekkel elmenekült a szenvedés éjszakáján. A Feltámadott természetfölötti sugárzása kellett ahhoz, hogy a helyzet gyökeresen megváltozzék. Pétertől komoly tanúságtétel következik – amint az apostoli szakaszban fel is olvassuk a Liturgián: „Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi” (2Pt 1,16). János pedig még határozottabban jelenti ki: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1). A látvány tanúságtétellé válik. És életformává.

Az ikonon a fehér szín vakítóan tör elő Jézus alakján a viszonylag sötét festékrétegek alól. Fiatal papi életem egyik meghatározó istenélménye volt, hogy Teofán Grek csodálatos Úrszínváltozás ikonját „élőben” láthattam.

Megláthatjuk, ha nem vakít el a világ megannyi csalóka fénye. Felismerhetjük és dicsőíthetjük Jézusban az Istent. Felismerhetjük és tisztelhetjük Őt az emberben, akivel teljes sorsközösséget vállalt. A szenvedő és a keresztet hordozó embertársunkban, akivel az utcán, a munkahelyen, a járművön, vagy bárhol találkozunk. Nemcsak az ünnep, hanem keresztény életünk nagy kérdése: Van-e szemünk, van-e látásunk hozzá?