Kereszthódolás

Nagyböjt első vasárnapján minden évben arra emlékezünk, hogy 843-ban épp ezen a napon ért véget az ikonromboló harc, illetve állt helyre a szent képek tisztelete az egyetemes egyházban. Damaszkuszi Szent János tanítása alapján világos, hogy az ősi szóhasználat szerint különbség van a tisztelet és az imádás között; a tisztelet nem a kép anyagának szól, hanem annak, akit ábrázol; a képen keresztül az ember közel érezheti magát az ábrázolt személyhez, amint ez benső igénye. A szent ábrázolások hittani alapját Jézus Krisztus megtestesülése adja, hiszen a szellemi, láthatatlan, megközelíthetetlen Isten anyagivá, láthatóvá, megközelíthetővé vált, amikor emberré lett. Így tekintünk a szent keresztre is: nem önmagában nézzük az anyagát, hanem ott látjuk rajta Megváltónkat.
Tiszteljük tehát a szent keresztet, mert általa történt megváltásunk: Jézus Krisztus életét áldozta a kereszt oltárán a mennyei Atyának.
Tiszteljük, és amikor föltekintünk rá, nem tudunk elszakadni attól a gondolattól, hogy mennyit szenvedett értünk Üdvözítőnk. És így mindjárt könnyebbé válik nagyböjti keresztünk hordozása, vagyis azok a lemondások és vállalások, amelyeket lelkünk nemesítése, személyiségünk kiteljesítése érdekében ajánlunk fel.

Bizánci liturgiánk így erősíti bennünk ezt a gondolatot: „Mivel a negyvennapos böjt folyamán a szenvedélyeknek meghalva valamiképpen mi is keresztre feszíttetünk, és e keserû érzéstől elcsüggedünk és letörünk, ezért kerül ki ma elénk a tiszteletre méltó és életadó kereszt. Egyrészt frissít és bátorít bennünket azzal, ahogyan Urunk, Jézus Krisztus szenvedésére emlékeztet. Másrészt buzdít is: hogy ha az Úr keresztre feszíttetett érettünk, mennyi mindent kell nekünk érte megtennünk.” Szép hasonlatokat is alkalmaz a liturgikus szöveg: amint a sziklás terepen vándorló embernek jó megpihenni egy kellemes árnyékot adó lombos fa alatt, úgy „a nagyböjti fáradságos vándorlás közepére” atyáink az életadó keresztfát helyezték, hogy „enyhülést és felfrissülést adjon”. Továbbá: amint a paradicsom életfája az édenkert közepén volt, úgy a szent kereszt is a nagyböjt közepén áll, hogy „életadó” legyen számunkra. Különösen is tiszteljük tehát görögkatolikus egyházunkban nagyböjt harmadik vasárnapján a szent keresztet. A reggeli istentisztelet külön szertartásában mély meghajlással hódolunk előtte. Szent Pál apostollal együtt pedig még dicsekszünk is vele (Gal 6,14). Mert általa jutunk a húsvéti feltámadás szent örömébe.