Görögkatolikus lelkiség
A hitet és a keresztény létmódot megalapozó örömhír tovább terjed. A görögkatolikus egyház a húsvétot követő vasárnapon Tamás apostol „hitre vezető hitetlenségén” keresztül adott nekünk bizonyosságot Jézus feltámadásáról. A kenethozó asszonyok vasárnapján pedig a megbizonyosodás mellett a továbbadás fontosságára hívja fel a figyelmet, tanítását az evangéliumból merítve (Mk 15,42–16,8) és a liturgiában kifejtve.
Görögkatolikus lelkiség
Húsvét! Ujjongva dicsőítjük és magasztaljuk Krisztus Urunk feltámadását. „Emberek, vigadozzatok!” Nem véletlen, hogy görögkatolikus egyházunk húsvéti szertartása tele van túláradó örömmel és tündöklő fénnyel. Nem is lehet ez másként, hiszen „a halál legyőzetését ünnepeljük, a pokolnak megrontását, más, örök életnek kezdetét, és örvendve magasztaljuk ezek kegyes eszközlőjét, egyedül áldott és dicsőített Istenét atyáinknak”. Hosszan tartó nagyböjti küzdelmünk végén az ünnep mámorító örömében – immár naggyá válva – visszatekintünk a megtett útra, és szinte csak egyetlen napnak látjuk azt: „Tegnap veled temetkeztem el, Krisztus, veled ébredek ma, a Feltámadóval.”
Görögkatolikus lelkiség
Görögkatolikus egyházunk a feltámadás öröméből fakadó hittel vezet bennünket a húsvéti időben. Megünnepeltük Urunk feltámadásának ünnepét: nem is csak vasárnap tettük ezt, hanem a „fényes hét” minden napján. A feltámadás utáni új korszakba lépve felpörgött az idő kereke, és mindennap „a következő hang” szerint vettük a liturgikus énekeket, mégpedig „feltámadási”, ünnepi rend szerint. A nyolcas ciklusba visszatérve, a Tamás apostolról elnevezett vasárnappal újra elkezdődik a „rendes” vasárnapok sorozata, ám a húsvéti énekekkel, hogy az ünnepzárásig figyelmeztessen bennünket a feltámadásba vetett hitünk fontosságára. Hogy aztán majd minden vasárnap is „kis húsvétot” ünnepelhessünk.
Görögkatolikus lelkiség
Bizánci egyházunkban így énekelünk a virágvasárnap reggeli istentiszteletben: „Ma a Szentlélek kegyelme gyűjtött minket egybe, és mindnyájan felvevén a te keresztedet, mondjuk: Áldott, aki az Úr nevében jő, hozsánna a magasságban.” Még nem ért véget a nagyböjt, még következik a szenvedés hete. Ám böjti küzdelmünk végkifejlete már felsejlik: milyen nagyokká lehettünk. Nemcsak a nagyböjt végére, hanem az örök életben való célba jutás tekintetében is. Ugyan még folytatnunk kell a kereszt cipelését, de a biztos célba érés reményében ezt már hozsannázva tehetjük. Ha arra törekedtünk, hogy „a bűnnek legyőzői lehessünk” – amint az előszenteltek liturgiájában sokszor imádkoztuk –, akkor megvalósul a húsvéti misztérium is az életünkben.
Görögkatolikus lelkiség
A húsvét felé vezető utat úgy szeretnénk végigjárni a nagyböjti szent időben, hogy a végére naggyá váljunk, vagy legalábbis egy kicsivel nagyobbak lehessünk. Egyházunk gondoskodó szeretettel kísér bennünket, és folyamatos lelki táplálékot nyújt nekünk ezen az úton. A vasárnapról vasárnapra előírt evangéliumi szakaszok és a liturgikus szövegek révén teszi ezt. Milyen nagyszerű énekelni a nagyböjt ötödik vasárnapjának vecsernyéjében: „Csodálatos az Üdvözítőnek irántunk való emberszerető buzgalma”! Igen, mert ráirányítja figyelmünket két alapvetően fontos erényre: a béketűrésre és a nagylelkűségre, amelyek immár a liturgikus értelmezés szerint is nem csupán a nagyböjtben vezetnek bennünket, hanem eljuttatnak a végső megdicsőülésbe. És ez az emberi életnek végső, legnagyobb célja. Közben pedig igyekszünk a naggyá válás rögös, ám nagyszerű célba jutást ígérő útján haladni.
Görögkatolikus lelkiség
Miután túlléptünk a nagyböjti szent időszak felén, görögkatolikus egyházunk arra buzdít bennünket, hogy megfrissült erővel folytassuk a naggyá válást megcélzó és ígérő küzdelmünket. Teszi ezt egyrészt úgy, mintha csak most kezdenénk. Pedig már a negyedik vasárnaphoz érkeztünk! Igaz, hogy ennek kevés saját liturgikus szövege van énekeskönyvünkben (az előírás ismét úgy szól, hogy „a böjti időn kívüli” rend érvényes), viszont azok annál kifejezőbbek, hatékonyabbak. A reggeli istentisztelet énekének minden sora erről szól: „Jertek, munkálkodjunk a lelki szőlőskertben a bűnbánat gyümölcseit érlelvén, ne az evés és ivásban vesztegeljünk, hanem az imádság és böjtölés erényeiben buzgólkodjunk”.
Görögkatolikus lelkiség
Bizánci egyházunk szinte a kezdetektől, „szent atyáink, az egész egyház nagy tanítóinak és püspökeinek” korszakától, szívesen tekinti a nagyböjtöt – annak minden, lelki és testi erőfeszítésével együtt – egy hegyre való felmenetelnek. Különös hangsúlyt kap ez liturgiánkban a harmadik vasárnapon, amely a nagyböjt közepére esik. Ekkor ugyanis már vissza tudunk tekinteni az eddig megtett útra, s megláthatjuk, hogy küzdelmes előrehaladásunk révén magasabbra jutottunk, egy kicsit nagyobbakká lettünk. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy bizony a fáradságos út másik fele még előttünk áll. Ha még nagyobbak kívánunk lenni, akkor folytatnunk kell nagyböjti vállalásunk teljesítését.
Görögkatolikus lelkiség
Ha komolyan vesszük a nagyböjtöt, akkor továbbra sem adjuk fel a lelki harcot, hanem folytatjuk, hogy a végére naggyá, vagy legalább valamicskével nagyobbá válhassunk. Ez nagyböjtünk alapgondolata. Egyházunk lelki táplálék nyújtásával vezet bennünket ezen az úton.
A nagyböjt második vasárnapján a béna meggyógyításáról szól az evangélium (Mk 2,1–12). Azt az embert látjuk, aki kicsinységéből naggyá vált. Ehhez nemcsak ő maga kellett, hanem mások támogatása is, mindenekfölött pedig maga az Úr Jézus. Hiszen ő liturgikus szövegünk szerint „a bűnök sötétségében járóknak a megtartózkodás idejével világosságot” áraszt.
