Ivancsó István

Görögkatolikus lelkiség

Jézus Krisztus megtanította, hogy mindenütt lehet imádkozni, hiszen „lélek az Isten, lélekben és igazságban kell őt imádni” (Jn 4,24). Tehát nem a hely számít, mert gondolatban, szóban és cselekedettel bárhol lehet imádkozni. Aranyszájú Szent János sokat írt arról, hogy minden hely alkalmas az Istenhez fordulásra, az imádságos kérésre, a hálaadásra. Kifejezetten tanította, hogy „nem szégyelli Isten a helyet; csupán egyet kér: lángoló értelmet és nyugodt lelket”. Vagyis igazából nem az imádság helye számít, hanem az, hogy tudatosan és jó lelkülettel végezzük az Istenhez fordulást.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk felfogása szerint az imádság nemcsak az Istennel való kapcsolattartás, hanem egyben hitvallás is. Mind a kettőt egyformán fontosnak tartjuk. Bensőségesen akarjuk megszólítani Istent, és ugyanakkor a hitünkről is tanúságot kívánunk tenni, amikor imádkozunk. Így fontosak azok a gesztusok, amelyek az imádságunkat kísérik, s ugyanilyen fontos a testhelyzet is, amelyben imádkozunk.

Görögkatolikus lelkiség

Az egyházi év egy nagy egységét – a nagyböjti és húsvéti időszakot – zárja le a görögkatolikus egyház a mindenszentek vasárnapjával. Mielőtt belekezdenénk az esztendő „csendesebb” szakaszába, szemünk elé állítja az összes szentet. Azokat a szenteket, akik hitükkel és hitükből fakadó életmódjukkal, az Istenhez való hűséges szeretetükkel példaként ragyognak előttünk. Igaz, hogy nem mindannyian lettek vértanúk. De az is igaz, hogy hitükben mindannyian maradéktalanul és csorbítatlanul kitartottak. Különben nem lehetnének a szentek sorában.

Görögkatolikus lelkiség

Húsvéti örömünk beteljesedett! Megváltásunk utolsó üdvtörténeti eseményét ünnepelhetjük: a Szentlélek eljövetelét. Jézus Krisztus az ő húsvéti misztériumának végső mozzanataként elküldte apostolaira a többször megígért Szentlelket. Az ünnepi kegyelem áradásában mi is fogadhatjuk Őt. A Szentlelket, aki nemcsak az apostolok hitét, hanem a mi hitünket is erősíti. A húsvéti időben a hit vezérgondolatával irányított bennünket görögkatolikus egyházunk. S most itt van a csúcspont. Aki hisz Jézusban, abban – az ünnepi evangélium szerint – „élő víz folyói fakadnak”; és ő ezt „a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek” (Jn 7,38– 39). Ha – a hit évében is – hittel fogadjuk a Szentlelket, a mi életünket is megújítja!

Görögkatolikus lelkiség

Urunk mennybemenetelének csütörtöki és a Szentlélek eljövetelének pünkösdvasárnapi ünnepe közé bizánci egyházunk egy sajátos ünnepnapot rendelt: „Az I. niceai egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emlékét” – amint azt énekeskönyvünkben olvashatjuk. Ennek a különös helyzetnek a megértéséhez elmélyült megfontolást kell tennünk. Az első egyetemes zsinatra összegyülekezett háromszáztizennyolc püspök atya az igaz hit tisztaságát védte meg. Áriusz, az első nagy horderejű eretnekség vezére ugyanis azt kezdte tanítani, hogy Jézus nem egylényegű Istennel, hanem csupán hasonló hozzá; nem Isten, hanem csak isteni. Ebben a kérdésben kellett az atyáknak „minden lelki képességüket megfeszítvén és a Szentlélek által vezéreltetvén” fontos döntést hozniuk. Olyan döntést, amely kihatott az egyház egész további életére. S íme, az ünnep (is) igazolja, hogy jól oldották meg feladatukat.

A húsvéti időszak második felének elején áll egyházunkban a vakon születettről elnevezett vasárnap. Az ünnep egyik liturgikus éneke így még joggal utal vissza a nagyheti és húsvéti eseményekre: „Titokzatos szenvedéseid által, Üdvözítőnk, a világ üdvösséget nyert, mert a sírból isteni méltósággal föltámadván a veszendőket – mint Isten – megmentetted.” Jézus Krisztus nemcsak egészében üdvözítette a világot, hanem benne az egyes emberre is gondot fordít. Ezt állítja szemünk elé egyházunk ezen a vasárnapon, amikor a vakon született ember történetét mutatja be az evangélium (Jn 9,1– 38). Emberszerető Urunk csodát művelő jótékony tevékenysége mellett azonban kiemelkedik a vakon született ember hite is. Mégpedig három fokozatban.

Görögkatolikus lelkiség

A húsvét örömteli ünneplésének áradatában egy újabb példát állít szemünk elé görögkatolikus egyházunk a szamariai asszony vasárnapján. A hit évében hitünk erősítése szempontjából ennek különleges jelentősége van. Az ünnepi evangéliumi történetből (Jn 4,5–42) végigkövethetjük a meglehetősen bűnös nő (bár ne ítélkezzünk, mintha jobbak lennénk, mert megítéltetünk) hitének és a belőle forrásozó életének alakulását. A Jézussal való találkozás felemelte őt, s a benne csírájában meglévő hitet tanúságtevő életté fejlesztette. Liturgikus énekünk még ennél is többet mond, egyenesen az üdvösségéről szól: „A szamariai asszony hittel jövén a forráshoz meglátta a bölcsesség vizét: téged, és abból bőségesen részesülvén, örökké mindenkor dicsőségessé lett, s a magasságbeli országot elnyerte.”

Görögkatolikus lelkiség

A csodák a hit területére tartoznak, mert természettudományos magyarázatuk nincsen. Egy ilyen csodát állít szemünk elé görögkatolikus egyházunk a húsvét utáni időben az inaszakadtról elnevezett vasárnapon (Jn 5,1–15). A harmincnyolc éve beteg, béna ember panaszkodott Jézusnak, hogy nincs embere, aki bevinné a tóba, hogy gyógyulást nyerjen. Ünnepi liturgikus szövegünk szinte szemrehányóan fogalmazza meg Jézus válaszát: „Te miattad lettem emberré, te miattad öltözködtem testbe, és te azt mondod: Uram, nincs emberem! Vedd fel ágyadat, és járj!”