Ivancsó István

Görögkatolikus lelkiség

Bizonyára sok családban él még az a szokás, hogy a születésnapon nemcsak a gyermeket, hanem édesanyját is felköszöntik. Görögkatolikus egyházunk mindenesetre megőrizte ezt az ősi hagyományt: a Születés ünnepéhez kötődve, karácsony második napján Jézus Krisztus édesanyját, Szűz Máriát ünnepeljük. Ilyenkor az ő istenanyaságáról emlékezünk meg. Nem szokatlan ez egyházunkban: szeptember 9-én Joákimról és Annáról, Szűz Mária szüleiről, december 9-én, a Szeplőtelen Fogantatást követően pedig a szent életű Annáról, Mária édesanyjáról szólnak liturgikus szövegeink.

Görögkatolikus lelkiség
Azt a helyet, ahol az emberiség és az egész világ Megváltója született, márványpadlóba vésett nagy ezüstcsillag jelzi a betlehemi születés barlangjának bazilikájában. A padlón található a csillag! Nem a mennyezet vagy akár a mennybolt magasában, hanem a földön, az ember szintjén. Mintha ez a tény már önmagában is azt akarná jelenteni, hogy a végtelen Isten, amikor emberré lett, sorsközösséget vállalt velünk.

Görögkatolikus lelkiség

A világ kápráztató és süketítő, ingerkedő és incselkedő, minden érzékszervünkre – de főleg a pénztárcánkra – ható kampánnyal igyekszik felkészíteni az embereket a téli ünnepre, amelyről sokan már azt sem tudják, melyek is a valódi gyökerei. Az ajándékvásárlás mindent elsöprő lázába még a Mikulást is belekeverik. A karácsonyhoz sokan úgy közelednek, hogy keveset, vagy szinte semmit sem tudnak igazi értelméről: arról, hogy Jézus Krisztusnak, a világ Megváltójának születését ünnepeljük ilyenkor. Kár lenne tagadni, kár lenne homokba dugni a fejünket, mert tényleg így van. Kár lenne ezen megbotránkoznunk is – hiszen „jaj a botránkozónak” (Mt 18,7). Ám egyszerűen túllépnünk sem szabad rajta, mert saját lelkivilágunk egészségére és épségére gondot kell fordítanunk!

Görögkatolikus lelkiség

A bizánci egyház felfogása szerint az ikonok a kegyelemközvetítés eszközei. Egyes keleti szerzők a szentek ereklyéihez, a szent edényekhez, a szent evangéliumhoz hasonlítják őket, sőt, egyenesen a szentségekhez. Világos azonban, hogy nem egyformán és nem egyforma kegyelmet közvetítenek. A Magyar Görögkatolikus Egyházban kiemelkedő jelentősége van a máriapócsi könnyező kegyképnek. A rajta ábrázolt, könnyező Istenszülő mintegy háromszáz év óta megszámlálhatatlan kegyelmet közvetít az előtte hittel imádkozóknak. Természetesen egyetlenegy ikont sem szabad mágikus erővel felruházni, így a máriapócsit sem. Egészen másról van itt szó.

Görögkatolikus lelkiség

A világ minden táján, ahol keresztény közösségek léteznek, a gyermekek különösen is várják december 6-át, Szent Miklós ünnepét, mert ezen a napon megérkezik a Mikulás, akinek puttonyában kiosztandó ajándékok, elsősorban édességek rejtőznek.

Hála Istennek, már túl vagyunk azon a korszakon, amely a valóságosan létező, egyes történészek szerint az első egyetemes nikaiai zsinat (325) okmányait aláírásával is ellátó mürai Miklós püspököt a legendák világába akarta sorolni. Templomainkban és vallásos családjainkban nem a prémes bundába öltöztetett, krampuszokkal körülvett, szenthez méltatlan viselkedésű Télapót várjuk, hanem az igazi Mikulást tiszteljük. A szent életűt, akinek példájából a tiszta szeretetre kapunk ösztönzést és buzdítást az önzetlen jótékonyságra. Mert ő ilyen volt, és erre ad példát. Az ő puttonya ezzel van tele.

Görögkatolikus lelkiség

Nagyböjt első vasárnapját a bizánci egyház a szent ikonoknak szenteli. Annak emlékére teszi ezt, hogy 843-ban éppen ezen a napon vetettek végérvényesen véget az ikonromboló harcnak. Azóta az ikonokat és szentképeket „legálisan” is tiszteljük. Fontos szerepük van mind az egyéni imádságban, mind a közösségi istentiszteletben. Létezik olyan megfogalmazás is, mely szerint „az ikon a liturgia lényeges része, így nem is különíthető el az ikonográfia az istentisztelettől”. Mindenesetre az ikonfestészet célja az isteni igazság hirdetése. Ahogyan a pap szavaival, prédikációjával, úgy az ikonfestő ecsetjével fejezi ki azt. Az ikon festőművészet ezért az egyházi hagyomány része.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk november 8-án nyilvános templomi ünnepet szentel Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalnak. Liturgikus könyveink hozzájuk csatolják még az (Istenhez hűséges) összes mennyei sereget, tehát minden jó angyalt. Ám ünnepünk elsősorban mégiscsak róluk szól. Mihály arkangyal neve azt jelenti, Kicsoda olyan, mint az Isten?! – mintegy kifejezve, hogy Istennél senki és semmi sem hatalmasabb. Gábor vagy Gábriel arkangyal nevének jelentése pedig Isten ereje, amely angyali személyén keresztül is megnyilvánul. Egyházi felfogás szerint az angyalok Isten szolgái és az emberek segítői. Így bizalommal kérhetjük oltalmazó segítségüket nemcsak a gyermekkorban megtanult, az őrangyalhoz szóló imádsággal, hanem felnőtt fejjel tudatosan átelmélkedett liturgikus szövegeinkkel is. Oly gazdag az ünnepi liturgikus szövegek tárháza, hogy szinte csak szemezgetni lehet belőlük, illetve néhány téma köré csoportosítani a mondanivalót, hogyan és miben segítenek bennünket a főangyalok.

Görögkatolikus lelkiség

„Jézusom, segíts”, „Jézus, Mária, Szent József” – ilyen és ehhez hasonló fohászok nemcsak a múltban hangzottak el, hanem ma is gyakran mondják őket jámbor híveink. Sőt, az egész egyetemes egyházban ismeretesek. A bizánci egyházban azonban van ennek a fohásznak egy egészen sajátos formája, amelyet a Jézus-ima vagy A szív imája névvel illetnek. Az utóbbi században ez az imádság a keleti világból a nyugatiba is átterjedt, és ott is gyakorlottá vált.

A röpimák már az ősi időkben ismeretesek voltak, és nagyon ajánlották őket a régi atyák is. Kezdetben azonban kevéssé alkalmazták bennük Jézus nevét. A szír atyáknak köszönhető a Jézus nevét tartalmazó fohász elterjedése, viszont a teljes formula a későbbi szerzetesek között keletkezett: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.”