Zakeus vasárnapja

 

A legelső vasárnap, amikor a nagyböjti készületünkhöz fontos útravalót kapunk, Zakeus vasárnapja. Igaz, itt még teljesen az evangéliumi szakaszra kell hagyatkoznunk (Lk 19,1–10), magyar görögkatolikus egyházunk általánosan elterjedt énekeskönyvében még nem találunk hozzá liturgikus szöveget. Zakeus személye és története azonban ragyogó szempontokat nyújt ahhoz, hogyan készüljünk a nagyböjtre, hogyan lesz számunkra igazán gyümölcsözővé ez a szent idő.


 

A lényeg egyetlen tömör mondatban megfogalmazható: Zakeus bár kicsi volt (amiről nem tehetett), naggyá lett (ami viszont már rajta múlott). Bizony hosszú utat kellett megtennie, hogy naggyá legyen! A nagyböjtben mi is csodálatos fejlődésen mehetünk keresztül. Bármilyen kicsinyek vagyunk is, amikor elkezdjük (kinek ne lennének bűnei, melyek a föld felé húzzák, akár össze is görnyesztik?!), mire a végére érünk a testet próbáló, lelket nemesítő folyamatnak, óriásokká válhatunk.

Érdemes végigkísérni Zakeus történetét. A„vámosok feje” volt – tehát nem akármilyen bűnös. Szerette volna „Jézust látni” – valami vágy tehát élt benne a tisztaság iránt. Ám akadályozta ebben, hogy „alacsony termetű” volt, nem csupán testi értelemben, de előélete, másokat megnyomorító foglalkozása miatt lelkileg is. Végül azonban győzött benne a vágy: kicsinységét leküzdve „felmászott egy vadfügefára”, vállalva az ezzel járó megszégyenülést is. Jézus észrevette a benne megmozdult jót, s kitüntetésben részesítette: „Ma a te házadban kell megszállnom.” Erre a jézusi felajánlkozásra Zakeus sem maradhatott közömbös: vagyona felét felajánlotta a szegényeknek, a megkárosítottakat pedig négyszeresen kárpótolta. S íme a csúcspont: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.” Ez a mi nagyböjtünk értelme is: a bűnös élettől eljutni az „üdvösséges”, tiszta életre!

Egy fiataloknak szóló nagyböjti plakáton a cirmos cicakölyök alatt ezt a feliratot lehetett olvasni: „Ilyenek voltunk.” A mellette látható hatalmas tigris képe alatt pedig ezt: „Ilyenek leszünk.” Olykor még most is előkerül egy trikó a szekrényem mélyéről, amelyet fiatalkoromban kaptam. Felirata: „Isten a kicsiket naggyá teszi.” Zakeus vasárnapján teljesen igazolva látjuk ennek értelmét. S ha komolyan vesszük a nagyböjtöt – és már a rá felkészítő időszakot is –, meglátjuk, húsvétra milyen naggyá lehetünk!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .